Kelemen Hunor: Marosvásárhelyen újra van római katolikus iskola!

2018.09.10 | Oktatásügyek


Annak, hogy nem gyűrtek le bennünket, egyszerű és remélem, mára mindenki számára érthető üzenete van. Azok számára is érthető, akik ma is leselkednek, és csak arra várnak, hogy újból lecsapjanak. Innen Marosvásárhelyről mondjuk: úgy tanulta meg ez a közösség, hogy egyetlenegy iskolát sem hagyhat hátra, egyetlenegy iskolát sem hagyhat elveszni! – hangsúlyozta a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum tanévnyitó ünnepségén Kelemen Hunor.

Egy olyan iskola nyitja újra kapuit, amelyet az érintettek akaratán kívül zártak be. Nem azért, mert nem volt megfelelő számú diák az osztályokban. Nem azért, mert úgy döntöttek a szülők, hogy az oktatás, amit gyermekeiknek itt átadnak, nem megfelelő. És még azért sem, mert a tanári kar tagjai sorban, egyesével akarták elhagyni az oktatási intézményt” – részletezte beszédében az RMDSZ elnöke. Kiemelte azt is, hogy a római katolikus iskola ellehetetlenítése a magyar emberek tűrőképességét nemcsak Maros megyében, hanem egész Erdélyben próbára tette. „És ezt a próbát nem gyorsfutóknak találták ki. Mi viszont hosszú távra rendezkedtünk be, és bármilyen nehéz is volt, álltuk az elénk gördített akadályokat” – nyomatékosított Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök köszöntőjében a magyar elemi osztályosok román nyelvoktatását érintő diszkriminatív kormányrendeletre vonatkozó cikkelyét, „a román nyelv oktatása körüli totális káoszt és megalázó intézkedést” is bírálta: „minden előzetes konzultáció nélkül, szakmai szempontok figyelembevétele nélkül, a diákok és szülők érdekeit figyelmen kívül hagyva valaki úgy gondolta, hogy egyetlen rossz mondattal meg tud oldani egy egyébként akár reálisnak is mondható problémát. Elutasítjuk, és elfogadhatatlannak tartjuk azt a rendelkezést, hogy elemi osztályokban a román nyelv oktatását egyik napról a másikra olyan tanárokra bízzák, akik nem ismerik a gyermekek anyanyelvét, és nincs semmiféle kompetenciájuk arra vonatkozóan, hogy hogyan kell egy 6-7-8-9 éves gyermeket tanítani.

Szerinte ezzel az egyetlen mondattal és az azt követő minisztériumi alkalmazási szabállyal több ezer pedagógust megaláznak, kétségbe vonják szakmai alkalmasságukat. „Ezért azt fogjuk javasolni, hogy töröljék ezt a rendelkezést, helyezzék hatályon kívül. A kisebbségi diákoknak a román nyelv oktatásáról valós és szakmai vitát kell folytatni, de az eredmény nem lehet egy hirtelen felindulás, sértődöttség következménye!” – összegzett Kelemen Hunor.

Figyelem! Fenntartjuk a hozzászólások moderálásának jogát.