RMDSZ: „Köszönjük a magyar választók bizalmát!”
2009.11.22
„Ha eddig a román jelöltek megkerülhették azt, hogy a magyar közösség kérdéseire választ adjanak, a választások második fordulója előtt, bizonyára, ezt nem tudják megkerülni majd” – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje az exit-poll eredmények kihirdetését követően. Politikai programja alapos állam- és intézményi reformot tartalmazott, amely által az egyén kerül a figyelem központjába, ezeket az elképzeléseket pedig az elkövetkezendőkben is képviselni fogja, hangsúlyozta az RMDSZ ügyvezető elnöke. „Abban bízom, hogy december 6. után Romániának olyan államelnöke lesz, aki képes elindítani azt a reformfolyamatot, amelyre valamennyi polgárnak szüksége van” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Olyan körülmények között, hogy az államelnök- és a parlamenti választásokat először szervezték meg külön, az RMDSZ jelöltjének, valószínűleg 4 százalék fölötti eredménye jónak számít, hangsúlyozta Markó Béla, aki megköszönte a magyar választók bizalmát és az RMDSZ kampánystábjának munkáját. „A kampány véget ért, de folytatódik a kampány” – fogalmazott a szövetségi elnök, és hozzátette, hétfőn a Szövetség elkezdi a második fordulós tárgyalásokat a parlamenti pártok képviselőivel, összehívta az RMDSZ területi elnökeit és Szövetségi Állandó Tanácsát is az első elemzések elkészítésére. „Elemezni fogjuk a jelöltek kínálatát és programját az állam általános reformjáról, az etnikumközi viszonyok és Románia eljövendő stabilitása szempontjából, és ennek alapján hozzuk meg a döntést, hogy kinek a támogatására biztatjuk a magyar választókat. Ez a döntés jövő héten mindenképpen megszületik és minél előbb közzé is tesszük” – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök.
kapcsolódó fotó