Sólyom László idei erdélyi látogatása úgy kezdődött, hogy a Magyar Köztársaság elnöke Vajdaságba készült. Az ismert okok miatt ( a szerb elnök kifogásolta a tavaszi háromnapos vizitet, s az egynaposra rövidített változatával Pásztor Istvánék voltak elégedetlenek) a Köztársasági Elnöki Hivatal új helyszínt keresett.
Erdély, Nyergestető szinte kínálta magát, hisz Sólyom Lászlónak szándékában állt kopjafát állítani az egykori ütközet színhelyén.
Minden szép, minden jó, csak a román hatóságok (értsd Elnöki Hivatal, azaz Basescu, és a külügyminisztérium) eltanácsolta Sólyom Lászlót, ami köznyelvre lefordítva annyit jelent, hogy nem örülnek ennek a látogatásnak, illetve azt nem támogatják. Persze, ettől még jöhet Sólyom László, de az eltanácsolás nyomot fog hagyni a két ország kapcsolatában.
Barátságtalan gesztus, rossz döntés. Nem lehet szó nélkül hagyni ezt a példátlan magatartást.
Miért viselkedik így a székelyek iránti barátságát újfennt hírdető román elnök?
Sokféle magyarázat lehetséges, de a blogolvasók véleményére vagyok kíváncsi. Az én véleményemet a ma délutáni közlemény tartalmazza, s azért nem részletezem itt és most, hogy ne keltsem egyesekben azt a képzetet, hogy Basescu-fóbiában szenvedek.
A látogatással kapcsolatosan: határozottan állítom, hogy az adott körülmények között a legjobb döntés, ha Sólyom László részt vesz a Nyergestető-i ünnepségen.

Egy kicsit bizonytalanra sikeredett a tegnapi közleményetek, úgy érzem. Megmondom őszintén, nem igazán tudtam hova tenni. Előbb a Borboly töketlenkedése, majd az RMDSZ-csúcs közleménye, amely homályosan fogalmazva csak “illetékes román intézményeket” említ. Semmi konkrétum, ami kicsit a hitelesség rovására megy. Miért nem lehetett beleírni, hogy az elnöki hivatalról vagy a külügyről van szó? Nem tudom, tudsz-e róla, de tegnap sajtókörökben a “diverzió” szó elég gyakran elhangzott ennek kapcsán.
Mit tudunk ma? A tegnaphoz képest semmit. Budapest úgyanúgy készíti elő a látogatást, mint korábban, a bukaresti magyar nagykövet semmit nem mond, a Cotroceni hallgat, ti ködösen fogalmaztok. Ha csak a tényekre koncentrálunk, akkor az égvilágon semmi nem bizonyítja az állításotokat. Ez pedig Téged, és Markót is kissé furcsa fényben tüntet fel. Mi az, amivel egyértelművé tudnátok tenni, hogy nem egy politikai manőverezés szándékával elkövetett médiahack-ról van szó? Basescu rossz fényben való feltüntetése bizony jól jönne az RMDSZ-nek azok után, amiket mondott rólatok a Székelyföldön az utóbbi időben.
Tehát elmondod a teljes sztorit vagy maradnak a kérdőjelek?
Hozzászólt: Újságíró , 2009. március 12.
A közlemény:
http://www.rmdsz.ro/hirek.php?hir=1278
Hozzászólt: pitymalag , 2009. március 12.
Teljesen mindegy, hogy Sólyom államfőként vagy magánemberként jön el Erdélybe, Székelyföldre. Utóbbi esetben Sólyom, vagy a mindenkori magyar államfő humánusabb kivitelben lehet jelen az identitáserősítő évi rendezvényen. A trianoni utódállamoknak ellenben ideje lenne fölismerniük, hogy a határokon átívelő kapcsolatok elé leeresztett jogi sorompók idejétmúltak =))
Hozzászólt: Domokos Péter , 2009. március 12.
Jöjjön! Ahányszor kedve tartja!
Hozzászólt: Domokos Péter , 2009. március 12.
Szerintem nem az a kérdés, hogy jöjjön vagy ne jöjjön, hanem az, hogy te mikor mensz?
Mint a markói politizálás egyik legnagyobb kiszolgálója, jó volna hogy mielőbb te távózzál. Simulékony és talpnyaló politizálásoddal, csupán csak a saját érdekedben könyökolsz és kapaszkodsz.
Hozzászólt: Szekely , 2009. március 12.
A tegnapi Közleménnyel kapcsolatosan: az illetékes román hatóságokról beszéltünk valóban, de nem a ködösítés szándékával. Ebben a kontextusban azt hiszem egyértelmű, hogy az Elnöki Hivatalról, valamint a Külügyminisztériumról lehet szó. Én volt újságíróként az elsőre tippelnék.
Semmi diverzió nem volt benne. Kiment a Borboly SMS, az újságírók kezdtek hívni. A Közlemény már reggel óta készen állt, s azért adtuk ki, hogy ne legyen össze-vissza nyilatkozás.
Az hogy senki nem cáfolta meg, már magában egyfajta elismerése annak, hogy létezik az eltanácsolás. Ha nem létezne, akkor mindenki cáfolta volna, főleg a románok.
A magyar fél óvatosan fogalmaz, illetve hallgat, mert nem akar több bonyodalmat. A román fél is rájöhetett, hogy nagy baki volt az eltanácsolás, mert nem erősítettek rá, de cáfolni sem tudták, mert már írásba adták.
Az, hogy a programban nincs változás, nem cáfolata az eltanácsolásnak, mert ez nem jelent egyebet, mint a román fél rosszalását, illetve egyet nem értését.
Csak az ÚMSZ tud olyat írni, hogy Sólyom persona non grata. Egyiknek a másikhoz semmi köze. Ez az igazi ferdítés, diverzió, manipulálás. Bár lehet, hogy nem szándékos, csak tudatlanságból fakad.
A forrást nem tudom felfedni, mint ahogy az újságírók sem teszik az esetek többségében…mert ez azt is jelentené, hogy többé nincs információ.
A látogatással kapcsolatosan kedden, szerdán, sőt még ma is intenzív telefonálgatás zajlott. Sólyom jön, s minden bizonyára, hogy Basescu nem lesz ott, bár ő eléggé kiszámíthatatlan.
Egyébként én már kezdem unni, hogy folyton Basescuval foglalkozunk, de szó nélkül sem lehet hagyni a különböző kijelentéseit és tetteit.
Hozzászólt: KáHá , 2009. március 12.
Kedves latintancok e-mail, kedves Székely!
Ez is egy vélemény. Nyugodj meg, egyszer majd én is megyek, akárcsak Te.
Ha megadod a postai címed, küldök egy magyar helyesírási szótárt.
Hozzászólt: KáHá , 2009. március 12.
Nem minden bizonyára hanem minden bizonnyal. Ha már oktatgatunk.
Hozzászólt: ilona , 2009. március 12.
Ilona kedves, akár igaza is lehet. Köszönöm!
Hozzászólt: KáHá , 2009. március 12.
Mi van kh, észrevettétek amióta nem vagytok kormányon hogy létezik magyar ember is a világon ? Vagy mi is ez az óriási fordulat a nemzeti értékek irányába ? Merő véletlen lenne ?
Hozzászólt: Fairplayguy , 2009. március 13.
borzalmasak vagytok, meg hogy helyes iras, es meg mi a kutya f…. nem? itten egy magyar osszefogasrol van szo eloszor is, masodszor johetnek a kivalogatott tojasok is.
Hozzászólt: kobon , 2009. március 13.
Kínos dolog, amikor a házi újságotok is arról ir, hogy ez egy közönséges diverzió!
Kínos dolog, amikor “szépreményû” kollégátok SMS-ben bolondítja oda, majd vissza a sajtót.
Kínos dolog, hogy a sajtó ekkora figylmet szentel ennek a “szépreményûnek”.
Van gondotok elég. De ti keresitek…
Hozzászólt: Árus Zsolt , 2009. március 13.
Barátom, az eset megint egy példaértékű rmdsz – es melléfogás. Ha meg kívánom hívni a személyt, akkor közleményben tájékoztatom az szerinted illetékeseket, hogy mi következik. Ha pedig az Úr szeretne részt venni, akkor felveszem a kapcsolatot az illetékessel, és jelzem, hogy bólintása elengedhetetlen. Régen volt az, hogy a titkárnő nem engedett be valakihez. Az rmdsz – nél is vannak tartózkodási vagy távoltartó példák. Vagy azok nem súlyosak, mert sajátok?
Hozzászólt: Váradi József , 2009. március 13.
Nem kapott leszállási engedélyt Sólyom László gépe Romániában
március 13. 14:30 ingyenes
Budapest értetlenül áll a román hatóságok döntése előtt, hogy a magyar államfő gépe nem kapott leszállási engedélyt Marosvásárhelyen – mondta külügyi államtitkár pénteken az MTI-nek. Horváthné Fekszi Márta szerint ilyenre nem volt példa az elmúlt években. “Pillanatnyilag egy kicsit értetlenül szemléljük a történéseket. Nagyon reméljük, hogy itt valami félreértésről lehet szó” – hangsúlyozta Horváthné Fekszi Márta. Mint mondta, a Külügyminisztérium a jövő héten értékeli a történéseket, a megbeszélésekbe a budapesti román nagykövetet is be szeretnék vonni. Az MTI kérdésére, elképzelhető-e, hogy a határon visszafordítják az elnöki konvojt, Horváthné Fekszi Márta azt mondta: ilyen eset nem fordulhat elő.
/MTI/
Úgy látszik, igaza volt a bejegyzőnek.
Hozzászólt: mi , 2009. március 13.
Kedves Fairplayguy, nincs semmi váltás!
Egy kis jóindulat, és rögtön látni fogod: semmi sem változott.
Hozzászólt: KáHá , 2009. március 13.
Kedves Árus Zsolt!
Tényleg van dolgunk elég, s szerencsére ezek olyan dolgok, amelyek a romániai magyar közösséget érdeklik.
Egyébként úgy tűnik, hogy nektek is van dolgotok, de ez csak Szász Jenőt érdekli. Én egyébként drukkolok neki.
A házi újságunk? Olyan nincs.
Ha az ÚMSZ-re gondoltál volna, ahhoz semmi közünk. Ahhoz meg végképp semmi közünk, ha szakmailag még nem képesek egy ilyen horderejű témát kezelni.
Diverzió egy szem sem volt, s talán eddig Te is rájöttél, s remélem az ÚMSZ is. Azóta változott a Sólyom elnök úr programja, a románok vissza vonták a repülési engedélyt, de hadd ne mondjam én mindezt, inkább olvasd az újságokat és nézd a hírportálokat, a televíziókat.
Üdvözöllek a szomszédból, innen Csíkkarcfalváról.
Hajrá Gyergyó!
Hozzászólt: KáHá , 2009. március 13.
Nos, úgy tűnik, csak az RMDSZ-nek volt bátorsága elmondani, h tkp mi is történik. A többi illetékes nagy vitézül hallgatott…
Most meg robbant a puliszka. Ehhez mit szóltok?
MAE român şi-a exprimat îngrijorarea faţă de vizita preşedintelui ungar Solyom, potrivit MTI
Ministerul român de Externe şi-a exprimat, printr-o notă verbală, îngrijorarea sa faţă de vizita preşedintelui Ungariei, László Sólyom, în Transilvania, vizită prevăzută pentru data de 15 martie, a informat vineri agenţia de presă MTI, care citează “surse diplomatice”, transmite RADOR.
Potrivit unor informaţii, ambasadorului Ungariei la Bucureşti i s-a adus la cunoştinţă că autorităţile române sunt îngrijorate că preconizata vizită a preşedintelui László Sólyom “va reprezenta un semnal care nu corespunde relaţiilor de parteneriat strategic dintre cele două ţări”. Ambasadorul Ungariei a răspuns că tocmai opoziţia manifestată de autorităţile române faţă de respectiva vizită reprezintă un semnal contrar parteneriatului strategic existent între cele două state.
La rândul său, Ministerul ungar de Externe l-a convocat pe ambasadorul României la Budapesta pentru a afla care sunt motivele respectivei note verbale. Contactaţi de NewsIn, reprezentanţii Amabasadei României la Budapesta au spus că vor reveni pentru a confirma sau a infirma informaţia obţinută de MTI, dar până la ora publicării acestei ştiri nu a fost oferit un răspuns.
Surse oficiale au declarat joi pentru NewsIn că autorităţile române i-au transmis preşedintelui Ungariei, Solyom Laszlo, că vizita sa nu ar fi oportună în această perioadă, luând în calcul intenţia acestuia de a susţine ideea autonomiei teritoriale, folosindu-se de pretextul manifestărilor din 15 martie. Potrivit aceloraşi surse, autorităţile române vor să dea dovadă de “responsabilitate şi înţelepciune” pentru a nu lăsa ca “atitudinea preşedintelui Solyom să afecteze bunele relaţii dintre cele două state”. Sursele citate au mai declarat că, “mai ales într-un moment în care criza economică se agravează”, românii şi maghiarii “au nevoie să fie uniţi, nu dezbinaţi”. Întrebat, joi, care este opinia sa în legătură cu acuzaţia potrivit căreia autorităţi abilitate ale statului român l-ar fi sfătuit pe preşedintele Ungariei să nu viziteze Ardealul pe 15 martie, de Ziua Maghiarilor de Pretutindeni, preşedintele Traian Băsescu a spus că “este problema autorităţilor române” şi nu a făcut alte comentarii.
Potrivit MTI, preşedintele Ungariei a decis să efectueze vizita în Transilvania cunoscând toate aceste aspecte.
După aceasta, în cursul dimineţii de vineri, Autoritatea Aeronautică Română a retras autorizaţia de aterizare pe aeroportul din Târgu Mureş pentru avionul care urma să îl transporte pe preşedintele Ungariei, susţine MTI. Conform unor informaţii, în cursul dimineţii de vineri, preşedintele László Sólyom s-a consultat pe acestă temă cu secretarul de stat al Ministerului ungar de Externe.
Contactat de NewsIn, Ministerul român de Externe a refuzat să confirme, să infirme sau să facă orice fel de comentarii pe această temă.
Ministerul Afacerilor Externe a fost informat marţi de Ambasada Ungariei la Bucureşti că preşedintele Laszlo Solyom va participa la 15 martie la festivităţile organizate la Cozmeni, în judeţul Harghita, cu ocazia Zilei Maghiarilor de Pretutindeni, potrivit unor surse. Ambasada Ungariei la Bucureşti a transmis către MAE, la 10 martie, o notă de informare în care se arată că preşedintele Republicii Ungare, Solyom Laszlo, va participa la 15 martie “la serbările organizate de autoguvernarea judeţului Harghita şi a celei din Cozmeni”, au declarat sursele NewsIn.
Hozzászólt: Eliza , 2009. március 13.
Kedves blogon csevegők,
Kedves KÁHÁ,
Fölösleges diplomatikusan csodálkozni. Engem inkább az lep meg , hogy az RMDSz, miután megint “összefolyt” az “alapító”- családdal (volt tiszteletbeli tiszteletlen tiszteletes ), belekezdett az érzelmi politizálásba. Mert az, hogy a magyar elnök nem jut tovább ennél a szerencsétlen mazokizmusnál, nem egyéb, mint egy prívát ember kétségbeesett, kompenzáció-gesztusa a vajdasági malőr miatt. Üzenet a székelyek felé, hogy ha nincs ló, jó a szamár is. És ez egyenes következménye az Antall-”alapkijelentés” (lélekben 15 millió..) imamalma időnkénti megforgatásának. De csak ennyi. Ennyire jutott a kismagyar diplomácia, külpolitika. Akkor már a vajdaságiak tartásosabbak.
És jó lenne néha felidézni a román cinikus odavetést, ha valamit összezavarnak nekünk: notre poule dans votre cour. Elnézést a franciás szójátékért.
Hozzászólt: Kolozsvári , 2009. március 13.
A mai hírek és a Sólyom + kíséretével szembeni román útlevékezelési eljárás azt bizonyítja, hogy az RMDSZ (és Kelemen) nem blöffölt, jó az informátoruk
… A diverzió vádja nem állja meg a helyét akkor sem, ha titkon – gondolhatnánk – örülnek némelyek a szervezetben, hogy kapott Sólyom egy pofont. Szóval, bár az összeesküvéselméleteknek én is hajlamos vagyok hinni az RMDSZ-szel kapcsolatban, most nincsen erről szó. KÁHÁ gyorsan és jól lépett a tiltakozás tényének kiszivárogtatásával, különben a magyar külügytől csak maszatolást láttunk volna. Azt azóta sem értem, hogy kinek, mire jó ez az egész, én román arroganciának vélem, bár – érthető miért, lásd a nevem! – nem vagyok telejesen külső szemlélő.
Hozzászólt: székelybicska , 2009. március 14.
kedves ferplégéj,
hogyhogy nem Basescuval akarod ünnepelni március 15.-ét?
hiszen a nemzeti értékeket ő képviseli, nem az rmdsz, igaz?
Hozzászólt: Tüske Zsófia , 2009. március 14.
Kedves Hunor.
Érintettként hozzászólnék én is a bejegyzéseidhez, ugyanis többször utalsz az ÚMSZ-re, illetve arra, ahogyan a lap Sólyom eltanácsolását kezelte. A témában két cikkünk jelent meg, mindkettőt én írtam; és ha jól értettem, értékeléseid szerint “szakmailag még nem vagyok képes egy ilyen horderejű témát kezelni”.
Elovastam újra mindkét anyagomat (http://tinyurl.com/bplth3 és http://tinyurl.com/d3jmju), majd rövid szakmai önvizsgálatot tartottam. A következőkre jutottam:
1. Az első anyagom (“Sólyom persona non grata”) címét joggal kifogásolod, mert valóban szakmaiatlan (sőt felelőtlen), írásom tartalma távolról sem támasztja alá. Egyetlen mentségem, hogy ezt a címet nem én adtam, hanem szerkesztőségi kollegáim a lapzárta hevében, én is csak másnap, a megjelenésekor szembesültem vele.
2. Mindkét írásom kiindulópontja az a botrányszagú hír (Sólyom eltanácsolása) volt, amit az RMDSZ szerdai közleménye röppentett fel. Az információval szembesülve nem tettem egyebet, mint amit bármilyen más, szakmailag korrektül eljáró újságíró tenne: megpróbáltam utánajárni, igaz-e? Gondolom, te is jól tudod: a sajtó szakmai alapszabálya, hogy egy információ akkor igazán hiteles, ha azt három — kis engedékenységgel legalább kettő — forrás megerősítette. Ehhez képest sem a magyar (nagykövetség, külügy, KEH), sem a román (külügy, Cotroceni) nem erősítette meg, némelyikük (KEH) cáfolta. Miképpen cáfolta ráadásként éppen egy RMDSZ-forrás is: Borboly Csaba, a Sólyom-látogatás egyik szervezője. Ennek ellenére a cikkeim távolról sem sugallják azt, hogy a hír “RMDSZ-es diverzió lenne” (mint ahogy erre utalást teszel). (Arra a lehetőségre nem gondoltál, hogy akár az RMDSZ vezetői is lehetnek diverzió áldozatai?)
3. Vajon a szakmai kifogásod az volna, hogy nem hittem egy Markó Béla és Kelemen Hunor által aláírt közleménynek? A kétely pártlogika szerint valóban súlyos mulasztás lehet, ám — remélem a fentiekből már kiderült — az újságírólogika szerint kötelesség.
Még csak annyit, hogy az “ÚJSÁGÍRÓ” nicname-es első bejegyzés szerzője nem én vagyok, hanem egy másik, újságírólogika szerint gondolkodó sajtós. Az illetővel szívesen azonosulok. Ajánlom figyelmedbe még egyszer a kommentjét.
Továbbra is nyitottan várom az észrevételeidet,
Cseke Péter
Ui: aki ezentúl blogod hűséges olvasója lesz.
Hozzászólt: Cseke Péter , 2009. március 15.
Szerintem semmi olyan nem történt ami váratlan lett volna, nálunk ez a normalitás.
Az ország alfahímje morgott csendben, csak úgy a csorda megnyugtatása végett, jelezve, hogy ki az úr a háznál miközben a szomszéd tanya bikája büszkén meghágta a karámon kivül rekedt teheneit.
Hozzászólt: emerikusz , 2009. március 15.
En nem ertem hogy miert kell nektek autonomia?
En magyar vagyok es serintem semmi suksegunk nincs ra. Engedelyezve van eleg dolog hogy bodogan eljunk ugy ahogy vagyunk,ezzel az ottlettel csak roszat csinaltok a magyarsagunknak. Majd fel fogtok ebredni mikor a romanok majd megutalnak minket. Es ha akartok is autonomiat miert csak arra a 2 megyere gondoltok?
En maramarosi vagyok es ugy latom hogy a tobbiekre nem gondoltok csak a szekelyekre mintha csak ok szavaztak volna ratok. Kerem hadjak abba ezt az autonomia dolgot mert en mar felek hogy nem lesz jo vege ennek.
Hozzászólt: robert , 2009. március 15.
Tüske Máriának!
Ha az RMDSZ tizedannyira becsülné vagy becsülte volna a nemzeti értékeinket mint amennyire Basescu teszi az övékével máris sokkal jobban élnénk mi itt erdélyi magyarok.
Hozzászólt: Fairplayguy , 2009. március 16.
Jumurdzsákgéj,
és persze te mindig az erősebbik kutya után kullogsz, hátha neked is leesik onnan legalább egy kis maradék csont.
Hozzászólt: Tüske Zsófia , 2009. március 17.
Ez teljesen OFF lesz, most láttam egyik napilap honlapján, hogy megváltoztatják a személyiket, nem fog szerepelni a szülők neve ellenben az állampolgárság igen. Ha már történik változás, nem lehetne a meretén is változtatni? (pl. bankkártya) Az RMDSZ ez ügyben milyen álláspontot kepvisel?
Hozzászólt: zsolt , 2009. március 17.
Tücsök Zsófiának. Menj inkább haza szeretett gyurcsányodhoz,mert ő az aki neked sok-sok pénzt adott hogy eljátszd itt erdélyben a nagyokost. Nem jobb lenne mégis ha inkább odahaza maradnál?
Hozzászólt: Fairplayguy , 2009. március 19.
angol nickű ősmagyar janicsár:
küldözgetni bárkit lehet bárhová, akár engem is oda, ahol jelenleg is vagyok – de neked lassan már a pszichiáter lenne aktuális, még mielőtt különös hangokat is hallanál.
Hozzászólt: Tüske Zsófia , 2009. március 31.