Keres

Ilyenkor illik gratulálni az újonnan megválasztott régi elnöknek, Szász Jenőnek.
Gratulálok!
A jókívánságok után azonban, néhány megjegyzést mindenképpen ide kívánkozik.

Úgy tűnik, hogy a múlt hétvégi kongresszus, és annak előkészületei egy olyan filmhez hasonlítanak, amelynek azt a címet lehetne adni, hogy “A választás szabadsága”. Rendezte: Szász Jenő, forgatókönyvét írta: Szász Jenő, főszerepben: Szász Jenő, technikus: Szász Jenő, effektusok: Szász Jenő, női mellékszerepben: Szász Jenő.
 
 
Ez a kongresszus csak Szász Jenőről szólt, én meg azt gondolom, hogy a Magyar Polgári Párt ténylegesen zsebpárt lett: Szász Jenő zsebre vágta a pártját. Az a rengeteg botrány, amely a kongresszus előkészületeit és a kongresszust magát is körülvette, azt bizonyítja, hogy hatalmas káosz uralkodik a pártban, nem látják, hogy merre van az „előre”, alternatívát nem tudtak, és nem tudnak nyújtani.
 
 
Az RMDSZ-szel való kapcsolatot ez nem befolyásolja, ugyanolyan marad, mint amilyen eddig is volt. Mi ugyanakkor arra is törekszünk, hogy a romániai magyarság minél szélesebb szegmensét megszólítsuk, és nem csak a választások előtt, nem csak a kampány idején, hanem az azt követő időszakokban is képviseljük – nem csak a Parlamentben, hanem az önkormányzatokban, és nem utolsósorban az Európai Parlamentben.
 
 
Ezért is döntöttünk úgy néhány hete, hogy létrehozzuk a Magyar Összefogás listáját az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével. Úgy gondoltuk, hogy ezzel az összefogással, amelyet az RMDSZ és az EMNT össze tudott hozni, szinte teljes egészében le tudjuk fedni a romániai magyarság képviseletét. Nem mondom azt, hogy teljes egészében, mert mindig vannak elégedetlenkedők, akik nem fogadják el sem az RMDSZ-t, sem az EMNT-t. Mi azonban arra fogunk törekedni, hogy minél kevesebb elégedetlenkedő legyen.
 
 

21 válasz - “A hét filmje”

    Ez a megszólítás nagyon marketingizű… Van-e mögötte valami realitás is?

    ez a födni szó amit használtál kh pont mintha azt sugallná nekem hogy magyarországi MSZP- sek nyomják alátok a rizsát…Igaz-e? Vagy meg sem jelenteted a hozzászólásom?

    Senki nem nyomja alánk a rizsát, ha ez megnyugtat

    A választás szabadsága a helyhatósági választásokon rendkívül jó fejlemény. Csak oda ne jussunk, hogy a tökéletesedő demokráciánkkal, és versengő pártjainkkal a nemzeti minimumra teljesen képtelenné váljunk (amint az Mo.-n van). Ezért üdvözlöm az EP választásra történt EMNT-RMDSZ összefogást.
    De van egy kérdésem: mit jelent a román parlament Nagy Nemzetgyűléssel történő összevetése (valamelyik nemrégi nyilatkozatban olvastam)? Egész pontosan mi a lényegi különbség egy Nemzetgyűlés és egy parlament között?

    Nem vagyok sem MPP, sem Szász Jenő rajongó, viszont nemigazán tudok egyet érteni a bloggazda álláspontjával, a következő okok miatt:
    1. Szinte minden politikai alakulat életében voltak belső ellentétekkel teli időszakok, olyan pillanatok, amikor a belső ellenzék vehemensen kritizálta a vezetőséget. Volt ilyen időszak az RMDSZ életében is, amig, hogy Eckstein szóhasználatával éljek, Markó Béla ki nem “paterolta” a kritikusok nagy többségét.
    2. Az lehet, hogy Szász Jenő megszegte a pártja belső szabályait ezen a választáson, viszont nagyobb választóközönségnek adott lehetőséget a párt ügyibe való beleszólásra, az RMDSZ vezetőségének útóbbi tendenciájával ellentétben. Most is ugye, egy szűk csoport, a SZÁT dönt az EP rangsorról. 2007-ben Nagy Zsolt felvetette, hogy egy szakszerűen megszervezett előválasztás döntsön az EP rangsorról. Azután tudjuk mi történt Nagy Zsolttal …
    Ha már a belső szabályokról van szó, emlékezetből idézek néhány, 90-es évekbeli újságcikket:
    “Tőkés László átkirályhágta a református Statutumot”, “Markó Béla nem tartja be a brassói kongresszus határozatait”.
    3 Még mielőtt megkezdődtek volna az RMDSZ-EMNT tárgyalások, az MPP tett egy olyan javaslatot, hogy a lista első helyét foglalja el Tőkés László, a negyedik helyre pedig kerüljön az MPP jelöltje és a két szervezet induljon választási/politikai szövetségben a választásokon. Figyelembe véve azt, hogy EP választásoról szóló törvény (33/2007 Tv. 20(1)) nem állapit meg az 5 százalékostól eltérő küszöböt ilyen szövetségek számára, az egyedüli ok ami megakadályozta ezt a megállapodást, az csakis Markó Béla gőgje lehetett.
    4. Ezek után az RMDSZ megint azzal fogja győzködni a választót:
    “Ugyan már, hiszen a mi kutyánk kölykei, kire másra szavaznál ?”
    Amire könnyen meglehet, a választópolgár az fogja mondani: “az lehet, hogy (nagy)kutyák kölykei, de nekem nincs semmi közöm hozzájuk, úgyhogy engem ne etessenek kutyagumival”

    sajnos Jenő az lett, főszereplő egy bohózatban…

    „…szinte teljes egészében le tudjuk fedni a romániai magyarság képviseletét. Nem mondom azt, hogy teljes egészében, mert mindig vannak elégedetlenkedők, akik nem fogadják el sem az RMDSZ-t, sem az EMNT-t. Mi azonban arra fogunk törekedni, hogy minél kevesebb elégedetlenkedő legyen.”

    Megállapításával egyet tudok érteni, de azért szeretném egy kicsit árnyalni a képet. Igen vagyunk, vannak egy páran akik nem fogadják el az RMDSZ-t úgy abban a formájában ahogy 2000-es években kinézett, kinéz és működik. E mellett viszont azt is látni kell, hogy a hazai politika térfelén csak egységes politikai fellépéssel lehet valami remény a sikerre. Érzésem szerint az erdélyi magyarság többsége igényli is e közös fellépés szükségességét. Formailag az EP-beli választásokra létrejött közös listát egy jó irányba történő haladás kiindulópontja lehet. Ha ezt a formát a júniusi választásokon túlmutató tartalommal akarjuk megtölteni és miért ne akarnánk, akkor a tervezett EMEF-t szükséges egy tényleges EGYEZTETŐ FÓRUM szellemében működtetni.
    Immár az EMEF a harmadik próbálkozás lenne a „virtuális erdélyi magyar parlament” , a különböző ideológiai irányzatok, civil szerveződések, szórvány és tömb érdekeit ütköztető fórum, hol egy konszenzussal kialakított egységes érdekképviselet megfogalmazása és nem utolsó sorban a követendő megoldás felé vezető út kitűzése a feladat. Erre a célra az SZKT lett létrehozva, de az RMDSZ rosszul értelmezett egységes vezetése és funkcionáriusainak személyes érdeke csak egy névleges platformosodást hozott létre. Minek következtében a vezetéssel szembeni vélemények nem érvényesülhetnek, a döntések pedig csak egy szűk csoport, a hatalmon levők véleményét tükrözik.
    Az MPP megjelenése lényegében pont e kirekesztés miatti védekezési reflex következményeként is jött létre. Az aztán más kérdés, hogy nem kellett egy évnek eltelnie és egy egyszereplős cirkuszi mutatvánnyá degradálódott ezen alakzat.
    Jelen pillanatban az EMNT-nek sem sikeredett minden erdélyi magyar parlamentjévé válnia, mivel a SZNT kilépett mert ők csak az autonómiában képes gondolkodni.
    Az elmúlt közel húsz év egypártként működő érdekvédelmét egy sokszínű egységben alapuló érdekvédelem kell felváltsa mert akarva akaratlanul is erre a pályára vagyunk kényszerítve.

    Bódi Tamásnak!

    Szerencsételn kísérlet összemosni Nagy Zsolt esetét azzal, hogy neki mi volt a véleménye a 2oo7-es EP lista összeállításáról. Egyébként én nem emlékszem Zsoltnak az ilyenszerű javaslatára. Az egyiknek semmi köze a másikhoz.
    Markó gőgje miatt nem jött össze a koalíció, mondod. Szász Jenő sajtón keresztül üzent nekünk is, Tőkésnek is. Sőt, Tőkés pártoló aláírásokat is úgy gyűjtött, hogy arról Tőkést nem is értesítette. Ilyen körülmények között másra, mondjuk Markóra hárítani a felelősséget, “enyhe” túlzás.
    Egyébként a Szász újraválasztásáról nekem már nem is érdemes szólnom, azt naponta megteszik a párttársai.

    M. Zolinak!

    Azt hiszem, hopgy Márton Árpád kollegám használta a Nagy Nemzetgyűlést akkor, amikor azzal példázódott, hogy a jelenlegi Parlamentben a koalíciós többség mindent erőből csinál. A Basescu és a pártja álláspontját a demokrácia elemi szabályait sem betartva, minden érdemi vita nélkül nyomja át a Parlamenten, ahogy történt a kommunizmusban. A demokrácia pedig azt feltételezné, hogy a parlamenti szabályokat betartva, a véleményütköztetést, az érvelést követően dőljön el egy-egy tervezetnek a sorsa. Ennyit röviden a különbségről és arról, hogy mi történik manapság a törvényhozásban.

    Bódi Tamásnak!

    1. Senki sem próbálta cáfolni, hogy az Rmdsz – ben ne lett volna olyan időszak, amikor – enyhén szólva!- viharos idők voltak. Viszont most, ebben az esetben nem az Rmdsz ügyeit tárgyaltuk.
    2. Az, hogy a másik pártban is voltak,vannak, lesznek gondok, nem jogosít fel senkit sem arra, hogy a saját pártjának belső szabályzatát áthágja. Ha így lenne, akkor érdekes világban élnénk…nekem is azért szabad, mert a másik is megtette…hm… érdekes felfogás, kedves Bódi Tamás!
    3. Azért nem olyan forrón főzik a kását… nem éppen jókor mondta azt Szász Jenő… azért lehet, hogy egy lépéssel hamarabb kellett volna egy jobbot felajánlani… nem lehet egyfolytában köpdösni valakit, majd másnap csókolgatni… bár nálunkfelé sajnos ez nap mint nap kezd igazabb lenni…
    4. Kedves Tamás! Az a gond, hogy az emberek egyáltalán a politikusokból kiábrándultak! És higgye el, lehet az Rmdsz – es, Emnt – és, Mpp – s, vagy más magyar… mert ilyenek vagyunk… ennyit tudunk felmutatni, ennyi a miénk!
    Az emberek kiábrándultak mindegyikből!!!!!!

    Nagy Zsolt javaslata 2007 júliusából:

    http://nagyzsolt.egologo.transindex.ro/?p=59

    Lehet, hogy NZS “eltávolódása” az RMDSZ élvonalától csak a büntetőjogi ügynek tudható be. Azonban az mindenképpen különös, hogy aki a belső demokrácia megerősédéről szónókolt, az mindig “eltávolodott”. Kivétel talán Eckstein, igaz ő nem volt túl vehemens ezirányban. Az pedig szomrú, hogy az RMDSZ még mindig nem talált megoldást arra, hogy miként lehetne életbe léptetni azokat az ominózus brassói határozatokat.
    Az tény, hogy a kongresszus után a közvélemény szemében az MPP teret vesztett. Nem tudom viszont, ha azok az emberek, akik kiábrándultak Tőkésből a megegyezés után, majd az MPP-ből a kongresszus után, az RMDSZ-re fognak szavazni.

    “Nem tudom viszont, ha azok az emberek, akik kiábrándultak Tőkésből a megegyezés után, majd az MPP-ből a kongresszus után, az RMDSZ-re fognak szavazni. ”

    Otthon maradnak, de sokan a PD-L-t fogják előnyben részesíteni, ugye kedves Bloggazda? Vagy nem ezt mutatják a fölméréseik?

    Kedves Áron!

    A felmérések nem ezt mutatják. A holnapi sajtótájékoztatón erről még lesz szó.

    Miután végig játszodtátok a majd 20 éves színdarabot: szeretlek-nem szeretlek-kiruglak- elválunk-köpdössük egymást- mindennek lehordlak- stb, stb.. közben, hogy ki fizette a gázsikat, különösen a pespek és családja részére valamint holdudvarának, arról soha senki nem kérdezett, érdeklődőtt, számoltatott el (csaknem a püspöki büzséből tellett ?!!) senki és senkit. A buta és kb. egy nyolc éves gyerek politikai szinvonalán álló erdélyi népség meg izgult, várt, tapsolt, reménykedett, káromkodott, ahogy egy talmi vígjátékban illik és szokásos, de ami bizony több mint 200 ezer megcsömörlött, elvándorolt fogyásába is került eddig a népnek. Hiába, a “dacă nu mă vreţi, eu vă vreau” – jól megtanult kulturvonása lett a transzilvániknak is. És most megkapta a közönség a Nagy Erdményt: a “boldog összeborulást”, hisz folyhat tovább a megvalósult haszontalan de biztos jövedelmű EP-zés, egyperces dadogásokkal, fontoskodásokkal és főleg a tehetségtelen és lusta fiatalok aktivista, pártfunkcionárusi és irkász-firkász kiképzése mindkét részen. Kiábrándító az egész erdélyi “politikai elitt-székelyesen” (nem elit). Mi a célja ennek? Talán a nagy vér-nász? : a kékvérüek és a vörösvérüek mezalianszuk révén létre hozzák a lilavérüek új kasztját, ami már körvönalazódik a kismagyaroknál egy habsburg-bokros frigy révén? Ottoka amúgyis kiadta a jelszót: „Ami nekünk hasznos az jó“ -kéhrrem szépen“. És máris ott az agymosott eu-s jobbágyság hozzá.
    És hol van ebben Szász Jenő? Ő lesz maga a hosszú távfutó élő magányossága egy személyben, de … pórázon, a pespek testvére és unokaöccse ++ egyéb rokonságának a vezetése alatt. Egy tartalék, a következő egykor beinduló harmadik felvonáshoz. De ne siessünk. Most indult csak be a második felvonás. Az első, lefutott, eddig több kisebb jelenetből állt: a színrelépésből, szereposztásból, megegyezésből, a kiosztott szerepek lejátszásából, az első felvonás katarzisaiból és a belőlük megszülető maásodik felvonásból. Jó szórakozást!

    A fölmérés június 7-én lesz.

    Van témába vágó locsolóénekem! (János, legyen fenn a János-hegyen dallamára)

    Jenő legyen mindig első helyen
    – a jobboldalt zsebrevágod!

    Jenő legyen, és nehogy Árus legyen
    – mert Árus Zsoltot ki nem állod!

    Szász Jenő, nem vagy te hülye nő,
    hatalmat tartani, csak ez a kívánságod!

    Jenő, neked jár az első helyed,
    ha ellenzéked kicsinálod!

    Szász Jenő, most az a bökkenő,
    perelnek mindenütt, elintézted a pártot!

    Jenő, lehet, hogy piros tojás helyett
    Máris van egy záptojásod!

    Változik a világ.Anno a 27mhegyivadászzászlóaljnál egy ifjú karpaszományos igencsak a régi értékeket dicsérte.Mostmeg ez a youtubos……

    Stimate domnule Kelemen,

    Cred ca este o greseala izolarea Dvs. fata de ardelenii romani sau germani, citi vor fi ramas, prin limitarea accesului exclusiv pentru cei care cunosc foarte bine limba maghiara. Provincia noastra, Transilvania-Erdely-Siebenbuergen, a fost unica in Europa tocmai prin toleranta fata de toate etniile si religiile sale, asa cum atit de impresionant spun sasii in imnul lor “Siebenbuergen, Land des Segens”:

    http://www.youtube.com/watch?v=hKxcFRUoGUI

    Tot in acest sens, doresc sa-mi exprim dezamagirea fata de propunerea mea adresata mai multor membri ai UDMR din orasul meu natal Cluj-Kolozsvar-Klausenburg de reinviere a celor trei limbi traditionale, deocamdata prin inscriptii publice in orasul istoric, propunere care a fost intimpinata cu o tacere jignitoare. Sint convins ca fara sa apelam la instanta superioara a limbii germane, xenofobia nu ne va permite nici unora (romani si maghiari) o adevarata alianta in lupta comuna pentru independenta administrativa si economica a provinciei noastre (cu scuze, independenta etnica este retrograda).

    Toate cele bune-Minden jot- Alles gute!

    Man úrnak igaza van! Jó lenne figyelembe venni…

    Bre da’ matale limba romana n-o stii? Ca daca zici ca n-o stii vin sa-mi dai pasaportul romanesc pe care-l ai.

    Széchényi a magyarokról: az a világ közepe, ahol én állok, 2. lenni nem tud és nem hajlandó, magánál okosabbat nem ismer! Szent István ezért kényszerült idegen urakkal feudalizmust építeni: Uraink aztán úgy kezeltek, mint kizsákmányolni való, idegen rab szólgákat! Van még aki ezen csodálkozik?

Hozzászólnál?

CAPTCHA image