Keres

Június 9-én egy olyan sürgősségi kormányrendelet jelent meg a Hivatalos Közlönyben, amely néhány sornyi szövegével teljesen átrendezi az államon belüli hatalmi viszonyokat. És alkotmányellenes is egyben.

De miről van szó?

A 61-es számot viselő sürgősségi kormányrendelet a 24/2000-es törvényt módosítja, amely arról rendelkezik, hogy a törvényhozási folyamatnak melyek a kritériumai és normái. A törvény 56. cikkelyének első bekezdése után a kormány egy újabb bekezdést illesztett, amelyben nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy bármely törvényt parlamenti elfogadása után, de még megjelenése előtt a kormány egyoldalúan módosíthat, sőt, ha úri jókedve azt diktálja, akkor eltörölhet.

Más szóval: ha valami, amit a Parlament megszavazott, nem tetszik a kormánynak, akkor fogja magát, és módosítja, vagy eltörli. Az a kormány teszi ezt, amelynek 73 százalékos támogatottsága van a Parlamentben, tehát elő sem fordulhat, hogy olyas valamit szavaz meg a törvényhozó testület, amit a kormány nem akar.
A kormány átveszi a törvényhozó szerepét is egyben, ami demokratikus jogállamban el sem képzelhető. Olyan ez, mint egy apró államcsíny. Egyenes út az autokrácia fele, egyenes út ki a demokráciából. A jóérzésről ilyen körülmények között nem is lehet beszélni, szóra sem érdemes. És arról sem, hogy a koalíció még a saját embereiben sem bízik. És arról sem, hogy ilyesmire demokratikus államban még egyetlen kormány sem vetemedett.

Ha valaki nem tudná, akkor annyit még halkan megjegyzek, hogy Emil Boc alkotmányjog professzor is egy bőrben, aminek azt is kellene jelentenie, hogy kormányfőként betartja azt, amit a katedráról szónokol.

A demokráciáról ennek a koalíciónak egészen más elképzelése van, mint az egész demokratikus világnak együtt és külön-külön.

A Boc-doktrína egyetlen mondattal átír mindent, ami a parlamenti demokrácia tekintetében húsz év alatt megszilárdulni látszott. Emil Boc és a PD-L – PSD koalíció újfent bebizonyította: amihez hozzá nyúlnak, az megrohad. Hat hónapja botrányosan kormányoznak, s amit a 61-es sürgősségi kormányrendelettel elműveltek, az már több egyszerű közbotránynál: az maga a parlamenti demokrácia megcsúfolása. Az, hogy ilyen emberek vezetik az országot, akiknek sem a demokrácia alapelvei, sem a jóérzés nem számít, az szinte civilizációs botrány.

Legalább ennyire botrányos az is, ahogy a román értelmiség és civilszféra mélyen hallgat. Egy-két apró morgáson kívül semmit sem hallani. Átmentek lábtörlőbe: Emil Boc, Mircea Geoana és – engedelmetekkel – Traian Basescu lábtörlőjébe.

11 válasz - “A Boc-doktrína”

    ez most komoly? na utanna kell nezzek….hej-hej kis Bokkuletz elfelejtette, hogy annak idejen elso evben miket tanitott

    Nekünk első évben volt olyan dolog, amit pénteken elmondott “alkotmányjogász szemszögből” majd szombaton a telljesen ellenkezőjét nyilatkozta a sajtóban mint a PDL elnöke… tehát nem meglepő ez tőle… Az azért már fura, hogy ez a sokadik alkotmányellenes kormányhatározat… amióta alkotmányjogász a miniszterelnökünk…

    S hol lehet ezt a rendeletet olvasni?
    Az INDACO törvénytárban (naprakész, friss) nem szerepel.

    Kedves Zsolt, az említett sürgősségi rendelet a Hivatalos Közlöny 390. számának első részében jelent meg június 9-én.

    4. După alineatul (1) al articolului 56 se introduce un nou alineat, alineatul (11), cu următorul cuprins:
    “(11) După adoptarea lor, în situaţii temeinic justificate, actele normative pot fi completate sau, după caz, abrogate şi înainte de data intrării lor în vigoare.”
    ============
    Eképpen szól az inkriminált cikkkely.
    Ezek után megállapitható, hogy – finoman fogalmazva – sok hûhó semmiért. Ha sarkosabban fogalmazunk, azt is mondhatjuk, hogy a tiltakozók (s köztük Hunor is) bohócot csináltak mágukból, hisz szó nincs arról, hogy a kormány módosítson törvényt.
    Ha valaki veszi a fáradságot, s végigolvassa a rendeletet, akkor nem hiszem, hogy különösebb kifogásolnivalót talál benne.
    Egy szó mint száz, ez is izléstelen politikusi hõbörgés.

    Annyi okos ember van az RMDSZ- ben, miért nem lehet beperelni az államot pl. a forfetár adó miatt, vagy még lenne egy pár… de nem ezzel foglalkoztok most sem, pedig ezeknek lenne az ideje… Én helyetekben olyan kérdésekben foglalnék állást amelyek nem csak kizárólag a magyarságot érinti, hanem a románokat is… mert akkor nagyobb támogatottságra is szert lehetne tenni…. Az biztos, ha felvállaltátok volna a kényesebb ögyekben a harcot, most nem négy, hanem öt europarlamenterünk is lehetne… na, de hátha ez után….

    Kedves Zsolt, ha szerinted rendeben van ez a rendelet, akkor nincs semmi mondanivalóm. Annyi kiskaput hagyott a kormány, amennyit csak nem szégyelt. Gondolod, hogy a Parlament a ma megszavazott törvény után rohan a nyomdába, hogy módosítson rajta?
    Minden jót.

    Ez ritka gyenge érvelés egy elnökjelölttõl!
    Pl. áruld el nekünk, hogy melyik az a szerv, amelyik felülbírálhat, módosithat egy sürgõsségi kormányrendeletet? Az én tudomásom szerint a parlament, ergo kezetekben a lehetõség a módosításra.
    Persze még arra a kérdésre is választ kellene adj, hogy ebbõl a szövegbõl hol derül ki az, hogy a kormány módosíthatja kénye kedve szerint a törvényeket.

    Éppen ez a probléma, kedves Zsolt. A kormányrendelet olyan kiskapukat hagy a szövegben, amely lehetővé teszi, hogy a Parlament által elfogadott törvényt sürgösségi rendelettel módosíthassa még annak megjelenése előtt. Ezt Te is látod, csak sokkal izgalmasabb, ha kekeckedve rákérdezel.
    Mihelyt a szöveg a Parlament elé kerül, bíztos lehetsz, hogy javasolni fogjuk annak elutasítását. Ezt nem módosítani kell, hanem elutasítani.

    Tisztelt úraim,
    Engedjék meg hogy “kekeckedve” én is obiektiv véleményem közétehessem.
    Ha az RMDSZ jelenlegi ellenzéki státusát vesszük figyelembe, akkor teljesen természetes hogy Kelemen Hunor és más RMDSZ-es vezetők mindent startból elutasítanak és megkritizálnak, viszont ha szemelőtt tartjuk azt a tényt hogy a román parlament, a kormánytól (miniszterektől) eltérően többnyire laikus nemszakmabeli emberekből áll, vagyis olyanokból akik vagy csak saját szemszögükből szavaznak meg egy törvényt vagy rosszabik esetben az előterjesztést átszundikálva szavaznak, akkor ebben az esetben szerintem is idokolt lenne egy törvény-kiigazitási lehetőség a kormány részéről.

    A “forfetar ” adóztatást is jó lenne megváltoztatni vagy eltörölni, csak ezt ugy gondolom éppen a kormány emberei terjesztették elő és a parlament pedig megszavazta, igy nem valószínü hogy elfogják törölni amig a 45-60 ezer bezáró cégből nem lesz kb 120-180 ezer munkanelkuli akik ujabb szociális támogatást fognak igényelni Boc uraméktól. Akkor majd remélhetőleg érvénybe léptetik a 11-es bekezdést. Amen

    igen.

Hozzászólnál?

CAPTCHA image