Keres

Néhány napja azt mondtam az egyik hírtelevízió vitaműsorában, hogy a kormánynak kellene hosszabb fizetés nélküli szabadságra mennie, mert akkor talán az ország dolgai is jobban mennének. Vagy legalábbis nem mennének rosszabbul.

A mamutkoalíció nyolc hónapját nézve, szinte nincs olyan intézkedés, amely a gazdasági válság enyhítését szolgálta volna. Alig találni olyan kormányzati témát, amelyen a két kormánypárt össze ne veszett volna. Nincs egyetlen olyan intézkedés, amely esetében ne két irányba indult volna el a koalíció.

Ha jóhiszemű vagyok, akkor azt mondom, hogy külön-külön mindkettő jobban kormányozna, mint együtt. Vagy legalábbis koherensebben. Nem keltenék azt a látszatot, hogy a zsákmányon kívül semmi nem érdekli őket.

A két koalíciós partner viszonyának dinamikája nagyvonalakban a következőképpen néz ki: hétfőn délelőtt hatalmas veszekedés után, a koalíciós ülés végén kijelentik, hogy vége a vitáknak. Kibékültek, most már csak a közjó vezérli őket. Késő délután a pártok előreküldik másod-harmadvonalas kipihent harcosaikat, akik késő estig szidják a másik felet. Ezt az állapotot fokozzák csütörtökig, amikor már szinte biztosra vehető, hogy nincs visszaút, ing-gatya szakad a nagy háborúban. Pénteken általában csend van. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy kifújták magukat, a közügyekre is lesz immár idejük. A hétvége, szombat és vasárnap arra jó, hogy szétszéledjenek az országba és minden irányból lövöldözzenek egymásra. Ha van egy kis szerencséjük, mindehhez csatlakozik a koalíció „keresztapja” is, a köztársaság elnöke. Hétfőn fáradtan és dühösen találkoznak, hogy rendezzék soraikat. Ismét azt ígérik, hogy holnaptól rend lesz, reformok jönnek, kezelik a gazdasági válságot, lefaragják a költségeket, decentralizálnak, felelősen viselkednek, és a közjó vezérli döntéseiket.

Közben az ország olyan mértékben eladósodott, amilyenre az elmúlt húsz esztendőben nem volt példa. A társadalmi igazságtalanságot nem képesek elviselhető határok között tartani. Holott kívánatos az volna, ha ezt fel is számolnák. A központi kormányzat tagjai felelőtlenül szórják a pénzt, egymás ellen indítanak kivizsgáló bizottságokat. Nyolc hónap alatt bebizonyították: a kutyát sem lehet rájuk bízni, hogy megsétáltassák, nemhogy egy egész ország vezetését.

Băsescu azt nyilatkozta, ez volt az álma, ez a koalíció. Én ezt elhiszem neki. Az ő álma viszont a mi rémálmunk. Így jutottunk el a „Sa traiti bine!” kampányszlogentől, amivel megnyerte a 2004-es választásokat, a haldokló országig.

Eközben ő menekül a felelősség elől, ma már úgy viselkedik, mintha semmi köze nem lenne a koalíció létrejöttéhez.

Lehet, sokan el is hiszik neki.

14 válasz - “Băsescu álma”

    A legszomorúbb viszont az, hogy a Boc kormány pár hónapos regnálása alatt a gazdaság teljesen tönkrement. Messze még a mélypont. Aki abban hisz, hogy a Nyugat talpraállásaval hamarosan nálunk is minden “helyrezökken”, az téved. Ezután következnek csak az igazán nagy csődök, tovább növekszik a munkanélküliség és a lakosság eladósodottsága. A rendszerváltás óta a leggyengébb román kormány és sajnos nem csak politikai, de szakmai szempontból is.

    hunor for president.

    Magyarázhatod a bizonyítványodat akárhogy, Hunor, de a kormánynak tett szabadságolási javaslatod akkor is emeletes marhaság – már mebocsáss. Felelősségteljes ember ilyent nem mond ki.

    Hunor, egyetértek önnel: nagyon gyenge a kormány. De mondja meg, mivel lett volna ez a kormány jobb, ha az RMDSZ is benne lett volna? Mi lett volna az a plusz amit az RMDSZ hozott volna? A mostani kormány se nem jobb se nem rosszabb, mint akármelyik másik kormány amely az utóbbi 1o évben volt Romániának, beleértve az RMDSZ-t is, amely 12 évig volt kormányon. A probléma az, hogy csak most látszik igazán az a hatalmas inkompetencia ami folyik a közigazgatásban.. de a politikai életben is. Az egész politikai elit ludas ebben. Hiba lenne rákenni mindent a mostani kormányra.

    Idézem: “… a koalíció „keresztapja”, a köztársaság elnöke …”, … hmmm …, de mikor jön már az új Keresztapa??? … gyertek, gyorsítsuk fel már egy picikét …, …vagy amire én gondolok, annak egészen más szerzője, mint ennek az egésznek, Egésznek …??? … milyen könnyű a szavakkal játszadozni, nem is kell olyan gazdag szókincs hozzá …, de most ki a hibás: a Keresztapa vagy a szerzője ???(az új Keresztapáról még nem is szól a fáma!) …vagy: “Qui prodest?”…, nekünk ,biztos nem, mert rajtunk csattan az ostor!!! …, érzitek a szelét??? …, de a “Godfather” dallama, biztosan ott cseng a fületekben, …ha már, esetleg nem is táncoltatok rá, meghittebb pillanatotokban …, most tudom, hogy ünneprontó voltam …,Jó reggelt! vagy Jó éjszakát!

    Idézem: a “koalíció „keresztapja”, a köztársaság elnöke” …, de, mikor jön már az új “keresztapa”??? …, gyertek, gyórsítsuk fel már egy picikét!!! …, vagy, amire én gondolok, annak egészen más a szerzője, mint ennek az egésznek, Egésznek??? …, milyen könnyű a szavakkal játszadozni, nem is kell olyan gazdag szókincs hozzá …ha-ha-ha …, vagy, ki a hibás: a Keresztapa vagy a Szerzője??? (az új Keresztapáról, még nem is szól a fáma …) vagy “Qui prodest???”…, nekünk, biztos nem, mert rajtunk csattan az ostor, érzitek már a szelét??? …, de a “Godfather” dallama, biztosan ott cseng a fületekben, ha már nem táncoltatok rá meghittebb pillanatotokban …, most tudom, hogy ünneprontó voltam …, ezért, bocsánat …, Jó estét! Jó reggelt!

    Kénytelen vagyok megállapítani, mint a jó zsidó viccekben, hogy mindenkinek igaza van. Szerző által leírt cirkusz pedig ugy a rendezőinek, mind a szereplőinek nagy nézettséget, nagy jövedelmet hoznak, olyan körülmények között, hogy tk. játszanak így, és a végsőkig.A nézők többsége kilépve majd e valós/virtuális szinházból ugyis beleveri a fejét a valóságba és adottságainak megfelelően felébred. A Szinház jelenleg előadja darabját, és kivárásban spekulál, ugy gondolják a valóság ugyis túl bonyolult és kisebb kárt okoznak a semmittevéssel és játszadozással mint a valós életbe való kiszámíthatatlan eredményü de valós beavatkozással, ami nem játék volna, hanem sok és nehéz munka és aminek eredményei csak késöbb jönnének. Játszanak és remenykednek egy olyan helyzet kialakulásában, ami maximálisan kihasználható lesz. Az RMDSZ-nek egyelőre jobb a nézőtéren ülni, de az első sorban.

    Ugyanazt teszi ez a koalició is mint annak idején a CDR, az “ő keresztapjával”, a minden romániai rektorok rektorával az élén. Négy év töketlenkedésükkel, ingyen és bérmentve kampányoltak a PRM javára. Akkor ők, ha nem csal az emlékezetem, 20% körülre tornázták fel Vadimékat. Kiváncsi vagyok most mennyit sikerül szerezni nekik, figyelembe véve, hogy az EP választásokig eltelt rövid idő alatt a bejutási küszöb alól emelték 8% fölé.

    Amint látom megkezdődött a nem hivatalos választási kampány és úgy látom itt adódik alkalmam egy kérdés feltevésére, tekintettel arra, hogy nem találtam egy olyan RMDSZ – es levelező portált amin válaszolnának is a feltett kérdésekre. Mit szándékszik tenni az RMDSZ a jelenlegi formában megfogalmazott tanügyi törvényjavaslat ellen, miszerint az állam nem szándékozik támogatni az egyházi iskolákat dacára annak, hogy a kötelező oktatást kitolnák tizenhárom évre? Miként szándékoznak közösen a történelmi egyházainkkal együttműködni e téren ?

    Humor for President!!

    Kedves Donogán Péter!
    Az Andronescu féle tervezetet katasztrofálisnak tartom. Szinte azt mondtam, hogy még vitanyagnak sem alkalmas. Semmilyen tekintetben. A felekezeti oktatással sem foglalkozik, de az anyanyelvi oktatás terén sem ígér semmi jót. Az oktatási rendszert továbbra is központosítva képzeli el. Ezt a tervezetet nem támogatjuk, amit a képviselőink ki is fejtettek.
    A Miclea tervezete valamivel jobb. Abban a felekezeti oktatási forma is helyet kap, bár lehet rajta még javítani. Az egyházak oktatási szakembereivel több alkalommal is konzultáltunk, az általuk leírt javaslatokat minden egyes alkalommal fenntartottuk és ezt fogjuk tenni ezután is. Azt is tudni kell, hogy ellenzékből már szinte semmi eszközünk nem maradt a kormány döntéseinek befolyásolására. Ennek ellenére keresni fogjuk a lehetőséget, hogy ha mégis felelősségválalással fogadná el a kormány a törvényt, ne hiányozzon belőle a minket érintő rész sem.

    Ennek az arulokbol es az arulok aruloibol allo koalicionak valoszinuleg egy bizonyos helyen kene “szabadsag-helyet”talalni,kulonben semmi eselyunk nem marad epen es egeszsegesen tulelni a valsagot.
    Az a teny,hogy meg igy is talalni kozerdeklodesre erdemes,megoldasra varo feladatokat , akar szerencsenek is tarthato a szerencsetlensegben ,mert bizonyitasi lehetoseget teremt a hazai magyar kozeleti szereplok szamara.
    Nekunk olyan alternativakat kell felmutatnunk ,amelyek adott esetben(donteshozo helyzetben) valoban a valsagkezelest jelentenek,illetve kenyszeritenek a tobbi kozszereplot,hogy azokat alkalmazzak,sajat erdekukben is.
    Nem maradhatunk vegig harmad-negyedhegedus szerepkorben.

    http://szabadter.wordpress.com/2009/09/03/statisztak-foszerepben/

    Ha emiatt most örök harag, el tudom fogadni, tényleg keményen és kíméletlenül megírt cikk.
    De mondd azt, hogy nincs igazam…

    Kedves Kelemen Hunor!

    Támogatni fogom. Legyen nagyon erős,hogy ellen tudjon állni a támadásoknak.Nagyon sokan állunk a háta mögött.
    Tetszik a programja , az egyházi iskolák támogatásával viszont egyetértek,nagyon fontos lenne.
    Sok sikert kívánok a munkájához!
    (Egy nem RMDSZ párti)

Hozzászólnál?

CAPTCHA image