Keres

A kampány félidejébe érkeztünk.
Sokan hiányolják, hogy nem vagyok jelen a blogon is. Észrevételük, bírálatuk jogos. A honlapon igyekeztünk naprakész hírekkel, üzenetekkel jelen lenni, ám a blogírás kizárólag az én feladatom, s a nagyon zsúfolt program miatt fizikailag már nem volt időm a gép elé ülni és írni.
Az utolsó blogbejegyzés óta még egy kormány megbukott, de sajnos a többségi akaratot most is áthúzta az államfő, és Johannisnak most sem lesz esélye kormányt alakítani. Erről elmondtam már a véleményemet a parlamenti felszólalásban is.
Közben voltunk vagy 120 településen, mögöttünk van több ezer kilométer és ami ennél fontosabb, több ezer kézfogás, bíztatás, tanács és bírálat is.
Közös erőnk felmutatása lesz a cél. A közös siker lesz a cél. Azt érzem, hogy az emberek többsége ezt megértette és a közös sikert akarja.
Legutóbb, ma délelőtt Tordatúron voltam. Köszönet az ottani magyar és román embereknek, köszönet a Kolozs megyei magyaroknak a tegnapi és mai találkozókért. Köszönet a szilágysági magyaroknak, a szatmáriaknak, a Maros megyeieknek, a Hargita és Kovászna megyeieknek, ugyanis ezekben a megyékben már voltunk. És köszönet a gyimesieknek és az olténiai magyar és román embereknek, akikkel már volt alkalmam találkozni.
Ma következik Fehér megye, holnap Szeben, majd Arad.
Hajrá magyarok, hajrá Erdély.

46 válasz - “(Félidőben)”

    Az on kampanyuzenete tul nyakatekert. Talan nem oszinte, vagy nincs igazi mondandoja a masgyar, roman es europai emberek szamara? Ez igen szomoru lenne… Nada egyelore feltetelezem, hogy van mondandoja. Igy jo volna, ha az elfelejtett sved modellt elovenne, mert az europai demokracia es szocialis rendszerek kifejleszteseben nagy szerepuk van! Es az autonomia mukodokepes formaja is naluk van. De a kissebbsegi nyelvhasznalatban is jol allnak( tobb bevandorlocsoport nyelve is hivatalos statussal bir.) A romansag iranyaba is nyitni kellene: Bukarest egyeduralma ellen es a decentralizacio erdekeben. Erdelyi autonomia a romansagnak is jo lenne, kezdemenyzni kell.

    Tisztelt Uram!
    Orulok hogy vannak meg bator erdelyi magyar emberek ,kik kiallnak a kozosseg ele: im…. szavazzatok engem!
    De talan most ,,mi” magyar szavazok megdonthetjuk Basescut!
    Egyszeru:mindenki elott tiszta ki a ket ,,befuto” a Geoana es a Basescu
    a sorrend mindegy….de a ketto es a harmadik utan Antonescu van 8-15%-kal.
    Mi lenne ha mi,, megsegitjuk”a harmadikat ?
    tehat dec. 6-an :
    1.geona basescu(mi geoana)
    2.basescu antonescu (mi antonescu)
    3.geona antonescu (kit erdekel…ha nincs a bolond tengeresz?)
    Sajnalom Uram ,ezt csak igy lehet megjatszani!
    Tisztelet hogy megprobalta, de tudta On is ,ebben az orszagban magyarnak nincs ilyesmire eselye….
    Szivesen latjuk Nagybanyan is…..ha lesz ideje
    Sok sikert!

    Tisztelt Kelemen Ur,

    Kolozsvaron a Majalis utcan dolgozom (romanul Bilascu avagy Republicii). Minden nap lefele menet meglatom az oriasplakatot ami csupan nekunk (magyaroknak) szol. Szomoru. Nemtudom, hogyan varjuk el, hogy akarki ketnyelvu feliratokat tegyen barhova, hogyha a magyar kisebbseg csak a sajat nyelven kiir oriasiban mindenfele ki-tudja-mit (szegeny roman polgar nem ert belole semmit). Egyik RMDSZ-kozeli baratomat kerdeztem errol, aki ugy velekedett, hogy “ameg ok nem tesznek ketnyelvu feliratokat, addig mi sem”.

    Ez ellen ket kifogasom van: az elso hogy valaki el kell kezdje, mert kulonben “ördögi kör” alalkul ki. Gondolom hogy erre az a valasz, hogy mi mar sokszor probaltuk kezdeni…

    A masik dolog, ami eszembe jutott ugyanazon beszelgetes alkalmaval hanzgott el. Elmeseltem baratomnak, hogy en is resztvettem Kolozsvar foteren a csendes tiltakozason. Erre o azt mondta, hogy ebben az orszagban a csendes tiltakozassal nem sokat lehet elerni. En ugy gondolom, hogy a fentebb emlitett plakat (es ugyhiszem hogy sok masik is) csak ugyanilyen csendes tiltakozas, amitol nem sok eredmenyt lehet remelni a ketnyelvu feliratok iranyaba…

    Szomoru vagyok, hogy ilyen ellenseges a hangulat “ott fent”, mert sajnos ez hatarozza meg a mi mindennapjainkat.

    Te Tamás. Igazad lenne, ha nem csak egy részletet emelnél ki a kampányból, hanem az egészet elemeznéd. Én nem láttam a Majális utcai cuccot, de láttam KH-nak egy csomó román plaktátját, és Temesváron az utcán eremdéeszes önkéntesektől román nyelvű szórólapot kaptam. KH honlapja is kétnyelvű, sőt, ismerve az RMDSZ-es honlapokat, ez sokkal átfogóbb román nyelven, mint amihez hozzászokhattunk. Vagy hozzászokhattak a románok. Sőt: KH honlapján rögtön el tudod dönteni, hogy magyar, vagy román nyelvű változatot preferálod, nem kell valamelyik sarokban keresgélned a román linket. Szerintem KHnak igaza van, hogy az óriásplakátokon csak magyarul kommunikál, mert egyelőre a szavazatai 99 szazalékát a magyaroktól kapja. Arról nem is beszélve, hogy az rmdsznek elhanyagolható számú óriásplakátja van, a román vetélytársakhoz viszonyítva. Számomra jó érzés látni egy-egy magyar reklámfelületet, a román plakátok tengerében.

    Tisztelt Kelemen Ur!

    Megint felvetodott sokakban a kerdes, hogy mennyire eri meg, hogy az RMDSZ ilyen energist fektessen be egy kampanyban, amelyben az eselyek, tudjuk mekkorak.
    Tudom, sokan erre azt mondjak, hogy a szavazataink alapjan es a masodik kori tamogatasunkkal tudunk majd egyezkedni egy esetleges kozelgo kormany alakitasnal.
    Figyelve, az elmult hetek kozponti sakk party jat, ami igencsak patt helyzetre all. Amint Borboly ur, az tegnap esti Realitatea Tv es “politikai csevegesen” is elegansan kifejtette Flutur urnak, hogy most egy nehany jatszma ki kell fusson. A tett ugy is az idohuzas, a valasztasig.
    A kozponti sajto amugy is az “uj jarvany” es a “van kormany nincs kormany”,illetve nehany foci botrannyal van elfoglalva.
    Nekunk nem volna alkalmasabb, tartalekolni es majd a ket fordulo kozott lepni ujult erovel? En szemely szerint remelem, hogy az esetleges liberalis oldal iranyaban, vegul is veluk volt az RMDSZ nek talan a leggordulekenyebb es sportszerubb egyuttmukodese. Es az orszag polgara szemevel a leghatekonyabb.

    Utnek, vagnak a roman politikusok, ahol tudnak: kirugjak az orszagbol Solyom Laszlot, elmondjak, hogy felejtsuk el az autonomiat, szazassaval maradnak a koztisztviseloink allas nelkul, es meg mi kene gesztusokat tegyunk felejuk??? Nem azt mondom, hogy dugjuk a fejunket a homokba es tegyunk ugy, mintha a romanok nem leteznenek, de amit ebbol a kampanybol lattam, jol van igy ahogy van: csepegtetni romanul is anyagokat, de latvanyos magyar kampanyt kell csinalni. Hajra Hunor, en megszavazlak!

    Puhány vagy Tamáska, puhány! Hunor a magyarok jelöltje és kész. Még sok van addig, amíg a magyar jelölt tömegesen tudja megszólítani és meggyőzni a rományokat. Addig hajrá HUNor!

    Kedves Hunor, mellékelem a mai Népújságban megjelent írásomat. Lehet, hogy igazam van.

    JELSZAVAK

    Elnökválasztási kampány idején, minden jelölt választ magának szlogent azaz jelszót, hátha mond valamit a választónak. Nézzük a fontosabbakat, mármint a számunkra fontosakat, mert kit érdekel VC Tudor vagy Becali, vagy akár Oprescu is? Az esélytelenek nyugalmával reklámozhatják magukat az állam, azaz a köz pénzén. Mert bizony azt is mi fizetjük, adózó polgárok.
    Nos, kezdem a RMDSZ-szel és rokonszenves jelöltjével, Kelemen Hunorral, aki szintén esélytelen, de úgymond a mienk. Egyenes beszéd – ez a jelszava. Lerágott csont tévés műsorcímként, semmitmondó is, de talán ami a legfontosabb, csak magyarul akar egyenes beszédet, mert eddig még legalábbis egy árva kétnyelvű plakátot nem láttam városszerte. Romániában élünk, s ha elvárjuk, hogy bennünket megszólítsanak magyarul, akkor az a legkevesebb, csak egy kis nyomdafestékkel több, hogy a többséget is tájékoztassuk vagy netalán akár megszólítsuk? Gondoljunk a vegyes családokra például.
    A politika boszorkánykonyhájában sok mindent kotyvasztanak a választó, illetve állampolgár manipulálására, de mindig úgy, hogy lehetőleg a politikus nyerjen. Lehet, most nem ez fog történni.
    Basescu eredménye is szánalmas lesz elvárásaihoz képest. Nagyon elegünk van diktatúrájából, nemzetiségre való tekintet nélkül, és most még fenyegetőzik is, mert azt hirdeti ortodox létére, hogy senki a sorsát nem kerülheti el, vagyis ki mitől fél, azt kapja. Csak azt felejti el, hogy ő sem kivétel. A Ceausescu-érára emlékeztető hívei, azaz a PD-L-sek, ugyanazt szajkózzák, amit ő. Bizonyára nagyon sok a vesztenivalójuk ezeknek az uraknak, egyébként nem lennének ennyire hű ebei elvtelen elnöküknek.
    Crin Antonescu a jóérzésre, az udvariasságra, jó modorra célzó jelszava egyelőre távol áll a mai románságtól, még a civilizáltabb városi rétegtől is, mert nem jellemzőjük, mondhatnám későn érő típus, vidéken biztos egy árva szót sem értenek belőle. Szép, de nem nyerő. Rossz tanácsadói voltak, vagy ő sem ismeri saját népe történelmét. Abból ugyanis sok mindent meg lehet jósolni. Még várnia kell, hogy hozzáérjen a megcélzott funkcióhoz.
    Mircea Geoana azt hirdeti, együtt győzünk. Nos, vele is az a baj, hogy az a minimális udvariasság sincs meg benne, amivel valamit, ránk, választókra is bízzon. Tehát hiába a sok diplomáciában eltöltött év, mélyen lenézi, és eszköznek tekinti választóit, akik egyébként rászolgáltak minderre. De legalább nem nagyképű, és talán felnő a feladatához, ha elnök lesz. Az egyetlen igazi riválisa a mostani, az országot diktatúrába vezető populista elnöknek, tehát az egyetlen esélyes is vele szemben. A mögötte álló párt most igazán mellékes, mert ha nincs váltás, vége ennek a törékeny demokráciának Romániában.

    Kuti Márta

    sok sikert a valasztasokon mert az aki magyarnak erzi magat onre szavaz es aztan meglatjuk azt hogy a masodik forduloban majd ki erdemli meg a szavazatunkat szerintem egyik jelot se

    Tisztelt Kelemen Úr!

    Ma kicsit elgondolkodtam, hogy mennyi esélye van önnek a nyeréshez ami meglepően nagy. Ha vesszük a magyarokat aki mindenki magára szavaz persze van aki nem szavaz ebből mondjuk 1.400.000 szavazat lesz . A románok és a többi kisebbség megosztozik a fennmaradó 3 párton, ebből kifolyólag a szavazatok is megosztottak lesznek tehát elég nagy a valószínűsége, hogy ÖN lesz a következő elnök Romániában. Mint, ahogy Amerikában is Barack Obama lett az elnök így lehet ön is elnök Romániában. +1 szavazat tehát “hajrá magyarság, hajrá Erdély”

    További sok sikert!!!

    Tisztelt Kelemen Úr!
    Sajnos én is azt tapasztaltam itt Szatmáron,hogy csak magyar nyelvű plakátok vannak.Erre csak azt tudom mondani hogy igy esélyünk sincs nyerni a választásokon.Merthogy mit mond egy román?Csak a magyaroknak cimezte az Rmdsz az üzenetüket?Na akkor válassza meg a magyar ember őket! Ez igy nagyon nem jó! Szeretném tudni mi az oka ennek? Miért nem lehetett olyan plakátokat csinálni amelyen mindkét nyelven szerepel az üzenet? Igy nem lehet választókat megnyerni,meggyőzni hogy Önre szavazzanak….

    Kedves Hunor,

    A szombati, kolozsvári Basescu-Antonescu vitán a Basescu mögött ülő PDL-s csapatban feltűnt László Attila, egyedüli nem PDL-sként. Két kérdésem lenne:
    1. Mit keresett László Attila a PDL kampánycsapatában?
    2. Még az elnökválasztás előtt, vagy csak utána vonja meg az RMDSZ a bizalmat László Attilától?

    Kuti Márta és Beáta részére, tisztelt hölgyek. Romániában jelenleg egy magyar államelnökjelölt a szavazatai 90-95%-át magyaroktól kapja. A román társadalom, sajnos, még nem érett meg arra, hogy a magyarok és románok közötti képzeletbeli berlini falat lebontsa, áttörje. Vannak kivételek, pl. éppen Szatmárnémeti, ahonnan Beáta ír, de tömeges áttörésről még nem beszélhetünk. Ennek ellenére az RMDSZ kampánystábja úgy döntött, hogy a plakátok és a szórólapok mintegy 30% román nyelvűnek kell lennie, és éppen azokkal az érvekkel támasztottuk alá döntésünket, amelyeket Önök is felsorolnak. Nem gyártottunk kétnyelvű kampányanyagokat, ugyanis ezeken túl zsúfolt lenne a szöveg, de nagy számban van román nyelvű hordozónk is. Láthatják, hogy a román honlap is egyenrangú súllyal van jelen, nem csak egy kis, eldugott link visz át egy szegényes román oldalra. Spunem lucrurilor pe nume.
    Kovács Péter kampányfőnök

    Tisztelt Bóné úr!

    azt javaslom, számolja újra a szavazatokat, mert nagyon elrugaszkodott a számbeli valóságtól (hány magyar, hány román szavazat és milyen az eloszlás). Ennek jegyében latolgassa az esélyeket.

    Kovács Péter érvelése rossz. Az RMDSZ kampánystábja ilyen bölcsen veszítette el Msvásárhelyt. Nyitott szemmel kellene járni, és jó szakértőket megkérdezni. Annak idején Jelcin 5 százalékról lett nyerő, Obama sem véletlenül. Nem sztereotipiákkal dolgoztak, hanem szakértőket kértek fel a kampány levezénylésére. Az nem szempont, hogy túlzsúfolt a plakát. Tessék olyan grafikust felkérni, aki szellőset alkot, mégis minden rajta van. Ehhez pénz kell, sok pénz. Ostobaság, ne nézzék hülyének az embert, és ne oktassanak ki. Uraim, a net nem érdekes, a választó az utcán jár, rádiót és tévét hallgat, kis létszámú értelmiségi írogat maguknak, mint én is. A román társadalom olyan amilyen, a politikus és stábja dolga, hogy tekintetbe vegye az adottságokat, ahhoz igazítsa tevékenységét, ne sopánkodjon, s főleg ne egy kampányfőnök. Adja át annak, aki ért is hozzá. Szóval sovány és vidéki az egész.

    Kedves Péter! Engedd meg, hogy megcáfoljalak! Azért, mert nem akarjuk észrevenni, hogy vannak normális gondolkodású románok, azért nem kell teljesen leírni őket! Szerintem is nagyon kevés a kommunikáció a román szavazópolgárokkal! És talán jobban nyitnék feléjük is… még, ha ezek után az MPP ki is támadna…ők is paktálnak románokkal…
    Azon a véleményen vagyok, hogy már rég kellett volna az RMDSZ- nek nyitnia a románok felé, és megdöbbennének azon, ha tudnák, hogy hány román vár erre…Mert, ha normális gondolkodású ember az államelnökjelöltünk – és ebben az esetben hála Istennek ez bejött! – akkor fel tudunk mi is valamit mutatni. de hogy akar valaki államelnök lenni egy országban, ha nem szólítja meg annak a lakosságát. Ha megnyeri Hunor, csak a magyarok államelnöke lesz??? Obama sem csak a négerek államelnöke… Tehát kevésnek tartom a románok felé a nyitást egyik felől, másik felől pedig hiányzik számomra a markáns, országos gondokkal való foglalkozás. És itt már érdekelve lennének a románok is… Van még egy hét! én nyitnék!!!

    Akarhogyis nem szabadna csak magyar nyelvu plakatokat csinalni. Legfennebb a kizarolag magyar lakta telepuleseken. Ahol mar nehany roman is van ott peldat kell mutatnunk, elsosorban mi magyarok, hogy milyen a multikulturalitas. Nem hivatkozhatunk arra, hogy keves volt a hely. Egy oriasplakaton nagyon jol elfer egymas mellett a roman es a magyar felirat – ez technikai es design kerdes csupan. Es ha mar annyira szukos a hely (pl. kisebb plakaton), akkor csak romanul legyen kiirva – a magyarok azt is megertik, pontosan tudjak mirol van szo. Ez nekem nagyon szurja a szemem – ketnyelvu tablakert harcolunk egynyelvu tablakkal…

    A weblap persze rendben van, az korrektul meg van csinalva, ketnyelvu es konnyu nyelvet valasztani.

    Tisztelt Kelemen Hunor!
    Tölem az összes, mondom AZ ÖSSZES elnökjelölt kap majd 1-1 szavazatot. Mindegyik derék, becsűletes ember, hát miért fosztanám meg bármelyiket ettöl a legkevesebbtöl, amit kitartó munkájukért cserébe adhatok.
    Jó lenne összeszámolni pl . az , hogy hány szavazatot kapott 4 évvel ezelött az RMDSZ Tökés nélkűl, és hányat vele az idén.
    Elrettentö eredmény, tisztelt Kelemen úr.
    EZ A MAGYAR ÖSSZEFOGÁS. Szinház az egész…., ahogy WILLIAM mester mondotta volt

    Hajrá Hunor!

    Kedves Hunor,
    amennyire figyeltem, nagyon jó kampányod volt, kár, h.
    Ha érdelke lmég kommentelem
    Üdv, MNL

    Peter,

    Koszonjuk szepen hogy tisztaztad a csak magyar plakatok ugyet. Az egyelten dolog ami nem tetszik, hogy ezt irtad: “nem gyártottunk kétnyelvű kampányanyagokat, ugyanis ezeken túl zsúfolt lenne a szöveg”. Kerlek szepen, hogy ezt romanul ne mondd el sehol se te, sem mas. Ezzel ugyanis egy plusz kifogast adunk a nemzeti tobbsegnek, hogy ne tegyen ketnyelvu feliratokat (sehova).

    Minden jot,
    Dezso Tamas

    Nemrég ért vége a Fény TV által közvetitett válsztási műsor, gratulálok tetszett amit produkáltál.Sajna gyergyóba a kampányolás alig érezhető, mintha nem is lenne helyi RMDSZ, nem tudom mi az oka, hiszen most kellene ember a gátra.Én rád szavazok és mindenkit arra biztatok, hogy ezt tegye, annak ellenére hogy már nem vagyok RMDSZ tag.
    Sok sikert
    Gábor

    Tisztelt Kelemen Úr !

    Sajnálattal és borúlátással tölt el, hogy a magyar összefogásra (részvételre) nincs teljes esély egy székely faluban, amíg a választási bizottság nepotista módon van összeállítva.

    Mihály Domokos és Julianna, Lövéte.

    Ismet en… sajnalom, de ugy erzem, hogy meg kell irjam a velemenyem, mert kulonben semmi nem valtozik (igy sem biztos). Az utobbi napok “nagy esemenye” az elnokjeloltek talalkozasa kellett volna legyen, ehelyett egy csomo acsarkodast lattunk akorul, hogy ki vegyen reszt a vitan, ki szervezi, ki vezetei es ki kozvetiti. Sajnos a mi allamelnokjeloltunk kikerte maganak, hogy o is resztvegyen ezen a talalkan. Mar elso latasra sem helyeseltem ezt a hozzaallast, de mikor meglattam Oprescu reakciojat a meg-nem-hivasra, akkor azt kellett mondjam, hogy ez a jo hozzaallas (lasd http://www.hotnews.ro/stiri-politic-6530481-sorin-oprescu-despre-dezbatere-voi-vedea-televizor-cei-trei-mari-gladiatori.htm).
    Vegul meg azt akarom leirni, hogy az elso forduloban tovabbra is Kelemen Hunorra teszem majd a pecsetemet, bar igazabol Oprescut latom a legmegfelelobb jeloltnek a lehetosegek kozul (persze lehet hogy tevedek).

    VREI SĂ FI PREŞEDINTE DAR NICI MĂCAR NU SCRI ÎN ROMÂNĂ. HALAL PREŞEDINTE, MĂ MIR DACĂ O SĂ AI 1%.
    NUMAI BINE.

    Te Hunor!
    Ekkora égést. Lejárt a kampány, s már helyre vagy téve? A tévében már Béla kell helyetted nyilatkozzon? Szégyent hoztál rá, olyan savanyú vót szegény, mint aki magyar narancsot evett! :-)

    Nem kellett volna elvenni az esélyt az egyetlen normálisnak tűnő indulótól. Nem így… Ti elvagytok Erdéllyel és az autonómiátokkal, miközben nem veszitek észre, hogy mennyire elvagytok telve magatoktól. Tehettetek volna egy jót, de túl nagymagyarok voltatok ehhez…
    Ma először nem a tulipánra szavaztam, és többet soha nem is fogok arra szavazni. SOHA!

    Lehet hogy megsem fogjak jeleniteni ezt az uzenetet, azonban gyerekek jo lenne elgondolkodni, hogy Szekelyfoldon volt a legalacsonyabb a reszvetel, ugynezki a szekely ember megsem huje .. mint aminek neztek bennunket, alljatok a fenebe mar felre, s hagyjatok mast politizalni 20 eve semmit sem csinaltatok, nem szegyelitek magatokat?

    Szégyen! Őszintén sajnálom a Tisztelt Kelemen urat…Bemutatkozott Székelyföld.Siránkozni tudnak hogy Magyarország igy meg úgy,az autonómia milyen jó lenne de mikor itt a lehetőség cselekedni? Semmi…lustaság.Nehéz lett volna egy pecsétet a helyes kockába tenni??? Az egész Romániai magyarság leginkább a székelyekben bizott,hiába! Rémálmomban sem gondoltam volna hogy az utólsók között lesznek a részvétel szempontjából! Szégyelljék magukat,és a Szatmárnémeti magyarok is.Én nem hiszem hogy ebben a városban csak 30% magyarság él. És ami a legfontosabb üzenetem főleg Székelyföldnek az az ,hogy: többet meg se merjék emliteni az autonómiára való vágyukat mert nem érdemlik meg! Tettek nélkül semmit sem lehet elérni. Szégyen hogy ennyi magyarnak valló ember mellett az országban,Vadim több szavazatot kapott mint Kelemen Hunor……. Az utóbbi évek legnagyobb csalódása volt számomra ez a választás.Nagyon biztam a magyar ósszefogásban.Többet nem fogok.

    A elért, szánalmas eredményedért nagyon jó lenne, ha beadnád a lemondásod az RMDSZ ügyvezető elnökségéről.

    Tisztelt Kelemen Hunor!

    Ön volt, a legmegnyerőbb államelnök jelölt. Ahol járt, ahol nyilatkozott, a romániai magyarságnak javára volt, tiszteletet és megbecsülést szerzett. Az egesz családom büszke volt önre. Nem önön múlt a 3,88%. Azt hiszem ennyien maradtunk! (“Elhulltanak legjobbjaink”). Vigasztalásképpen: “…De jőni fog egy szebb kor, melyért buzgó imádság epedez százezrek ajakán…”. Azért önre is szavaztunk kb 400 ezeren, azért nincs egyedül!
    Ha egy magyar marad Romániában annak is “hatni, alkotni, gyarapítani” kell.

    Ahogy már korábban is mondtam, a kampánystáb a bányabéka feneke alatt teljesített. Ilyen nulla banda még nem volt 20 év óta a RMDSZ-ben. S az is úgy néz ki, mintha nem 20 éve politizálnának. Elveszítettétek a józan eszeteket, vagy már annyira a fellegekben jártok, hogy nem tudtok józanul ítélni? Nézzétek meg az erdélyi szavazási térképet, és egyszer már döntsétek el, kik vagytok? Diktatúrát akartok ,vagy őszintén merítek vállalni a nemzeti liberális értékeket a magyarság számára is Crin(-Liliomfi) mellett, úgymint Kazinczy Ferenc, Jókai, Kossuth Lajos és társaik, s akár Szigligeti, s ezt el is mondjátok nekik, mert szegények nem tudják, vagy mentek a fenébe a koncon marakodva, és a Basescu_Orbán diktatúrát pátyolgatjátok? Szegény Hunor, te csak hiú áldozat vagy!

    Szóval:
    Hunor által nem derül a haza fényre!
    Sajnos.
    Sokmindent tehetne, hasznos ember lehetne, de nem itt !

    Kedves Hunor,nehogy aszt gondolyatok hogy Johannis törödni fog a kisebsegekel mert az ö szemeben mar nincsenek nemetek Romaniaban es a magyarok sorsa öt nem erdekli (ismerem szemelyesen). Azert ugy velem ne tamogasatok senkit csak azert hogy barsonyosszekre ulyetek. Csak egyszerüen tartsatok ösze .

    Most a lényeg az, hogy mi fog kövtkezni. Szerintem az RMDSZ-nek csak úgy kellene bármilyen egyezséget kötni a PSD-vel és a PNL-vel, ha ezek garantálják a következők megvalósitását 2011-ig:
    - a helyi közigazgatási szinteken érvényes szabályozás legyen átültetve megyei (később régió) szintre is, értem itt a 20%-os nemzetiségi arány következményeit (igy nem fordulhatna elő többet a kovásznai “Bod Péter Könyvtár” eset)
    - legyen kötelező a helységnévtábla kitétele ott is, ahol a kisebbség csak a 15%-ot éri el
    - a Kisebbségi Statutum elfogadása
    - Székelyföld területén eu-fejlesztési és közigazgatási régió jöjjön létre egy általános területi-közigazgatási reform keretében
    - önálló magyar nyelvű állami egyetem létrehozása
    Konkrét törvénytervezeteket kell leteni az asztalukra, kivéve az utolsó pontot, itt elvi beleegyezésre gondolok, mivel előbb egyeztetni kell az érintett felekkel

    Ne bantsatok Hunort.

    O csak egy ezkoz volt, felaldoztak az RMDSZ en beluli radikalis erok. Az o bukasa, a markoi vonal veget jelenti. Hamarosan vezetoseg valtas lesz az RMDSZ ben es ezert kellett beegetni a kis markot a nagy markoert. Ertitek mar?

    addig amig Tokestol nem szabadulunk meg , addig a magyarok is kettobe oszolnak es egyesek alig varjak , hogy ugy jarjunk mint Szlovakiaban.
    amikor a magyarok nincsenek egyutt, elveszittik az identitasukat, azt akarjak, hogy oszoljon szet az RMDSZ es a magyarok menjenek be a roman partokban.amikor ez megtortenik , a magyarsagnak vege.
    ha nem jutnak be a parlamentben a kovetkezo valasztasokon , akkor soha tobbet nem.
    es ezt a magyar legyengitest BASESCU-NAK es TOKES -nek koszonhetjuk.
    es miert, a sajat magasztalasaert, hogy Tokes legyen a fonok.nem erdekli Tokest a magyarsag, mert ha erdekelte volna akkor nem ment volna egyutt Basescu-val.egy magyar rombolo.sajat magyarjait rombolja.jobb lenne a doszarjat elovenni.
    csak egyesek olyan primitivek , hogy elhiszik amit o nagy alaposan , mint a huljeknek bead.
    menjen a francba az E.Parlamentben es vissza ne jojon soha.
    MAGYAROK MENJETEK SZAVAZNI, LE BASESCU-VAL.UJ ELETET.MEG NEM KESO.hajra magyarok.

    Tisztelt Uraim, mikor veszik eszre, hogy az onok akarata nem egyezik meg a valasztoik akarataval? Fel kellene ebredni! De surgosen! Vagy pedig szepen el kellene tunni a politikai szinrol, atadva a helyet olyanoknak akik ismerik a valasztoik valos akaratat.

    Mint az RMDSZ orszagos ugyvezeto elnoke, tehetnel valamit annak erdekeben, hogy a teruleti szervezetek ne csak a kampany idejeben aktualizaljak a honlapjukat. PL. MS. vagy ahogy kinez talan torolhetik is. Meg egy megjegyzes, nem kell felni az emberek megjegyzeseitol, szerintem fontos funkcioja egy honlapnak az uzenofal. (lehet ,hogy tevedek de ugy tunt mintha mar nem lenne az RMDSZ orszagos honlapjan meg a Borbely Laszlo honlapjan.

    Az RMDSZ kormanyzati torekveseirol:
    Amit össze akarnak nyomni, az kiterjed. Amit gyengíteni akarnak az megerősödik. Amit el akarnak pusztítani, az kivirágzik. Amit el akarnak venni, azt végül odaadják. A lágy mindig legyőzi a keményet. A gyenge mindig legyőzi az erőset. De a halnak nem ajánlatos elhagyni a neki megfelelő mélységű vizeket.

    Teljesen egyetertek Levyvel , vegre eszre kellene venni , hogy egyre kevesebb magyar szavaz az RMDSZ re. Megkotottek az egyeseget a PNL vel a valasztas elott es most jon Marko Bela ur es azt mondja , hogy tobbet nem lehet , mert most kell menni a PDL vel. Azt hiszem , hogy maguk azt gondoljak , hogy mi magyarok mindig megszavazzuk onoket es szepen bekerulnek a Parlamentbe. De ha igy mennek tovabb a kovetkezo valasztasok alkalmaval nem lesznek ott.

    Nem tudom, ha ez is bele fog kerülni a megállapodásba, Markó beszámolójából legalábbis nem derült ki: a választási rendszer reformja.
    A PDL ugye azt szeretné, ha mindenkit 2 fordulós evk. rendszerben választanának. Szerintem a maximum ameddig az RMDSZ elmehet, az vagy az egyfordulós rendszer, egy 20%-os kompenzációs korrekcióval, vagy esetleg a kétfordulós rendszer egy 33%-os kompenzációs korrekcióval. Ha ráadásul a parlamenterek számát lecsökkentik, a korrekció mindenképp 33% közeli kellene legyen.

    és megtettétek!!! mit nyertetek??? őszintén???jó lefeködni egy olyan személynek, akiről nagyon jól tudjuk, hogy milyen ember???hol van a székely- magyar gerincesség???mit tudsz felhozni a saját védelmetekre??? mert az egy dolog, hogy elárulod azokat, akikkel együtt harcoltál, de mit tudsz – tudtok felhozni ebben az esetben a védelmetekre???

    Miniszter Úr, folytatja?

    Tisztelt Uraim,

    Eppen ideje lenne lecsendesedni es a mindenapi elet forgatagaban bevagni. Akik meg nem vettek eszre, felhozom figyelmetekben a kovetkezoket: Az RMDSZ-nek nagyon nagy szerepe van ezen orszag vezeteseben. Ha nem akarjatok elveszteni identitasokat es hovatartozasotokat, akkor ertsetek mar meg vegre, hogy ok nem azert vannak ott, hogy nyaloskodjanak a hatalomert, hanem azert, hogy nekem, neked es sokmasnak mint a mi fajtanknak utodai is magyarul mondhassak a szuloknek: edesanya – edesapa.

    Jo sok hazzaszolas csak aki erdenben valaszolhatna megcsak ide sem dugja az orat!

Hozzászólnál?

CAPTCHA image