Néhány perccel ezelőtt a Rompress riportere telefonon érdeklődött: hogyan kommentálom azt, hogy a marosvásárhelyi rendőrség az újságárusoktól mind egy szálig elkobozta az Európai Idő legfrissebb számát, amelyben állítólag leközölték az udvarhelyi nagygyűlésen felolvasandó szöveget. A rendőrség magyarázata szerint a nemzetbiztonságot fenyegető szövegről van szó, ezért kellett elkobozni az összes újságot.
Túlkapás, törvénytelen eljárás, nyilatkoztam. Mert egyetlen példány bőven elegendő tárgyi bizonyítéknak, amennyiben valaki azt gondolja, hogy egy szöveg a nemzetbiztonságot veszélyezteti. Egyébként egy szöveg szerintem nem veszélyezteti a nemzetbiztonságot, még akkor sem, ha én azzal a szöveggel történetesen nem értenék egyet. Persze, magát a szöveget nem ismerem, de ez az elkobzás törvénytelenségén nem változtat.
Ugyanakkor a szólásszabadság ellen harcolva semmilyen problémát nem old meg a rendőrség, mondtam a kollegának. Az, ha az állampolgárokba belefolytja valaki a szót, nem jelenti azt, hogy a szó már nem létezik. És ismét csak eljárásról beszélek és nem tartalomról.
Hozzászólnál?
