Pénteken, május 26-án a Csíkszentsimonhoz tartozó Csatószegen hídavatás. A tavalyi árvíz a faluból a mezőre vezető egyik Olt hidat megrongálta, és mostanára sikerült teljesen helyreállítani. Kormánysegély, helyi összefogás, közbirtokosság, mindenki hozzá járult az építéshez.
A köszöntő és ünnepi beszédekben mindent megtalálni, a híd metaforájától a drága anyaországig, amely cserbenhagyott, de majd az Unió összeköt, mind eme híd a jobb és bal partot. Nem semmi, amit ilyenkor képesek vagyunk összehordani. Retorika órákon jó és rossz példaként lehetne használni az ilyenkor elhangzó beszédeket.
Ott volt a fúvószenekar, volt kürtőskalács, pálinka, sör, s persze a csatószegi emberek, a híd mindennapi használói. Vadul fújt a szél és sütött a nap, és az sem egészen mellékes, hogy a meghívott díszvendégek éppen milyen ruhát öltöttek magukra. Az egész olyan Kusturica-filmszerűnek tűnt.
Mindenki-mindenkinek köszönetet mondott, ám volt egy pillanat, amit nehéz szavakba önteni. Egy öreg néni egy szál orgonavirággal köszönte meg a polgármesternek azt, hogy ismét használható a híd. Az az egy szál orgonavirág, amit otthonról hozott az öreg néni, az a gesztus, ahogy a vad szélben és ragyogó napsütésben a virágot a polgármesternek átadta, több volt mint az összes ünnepi beszéd.
