Hosszú volt a hétvége. Hosszú és zsúfolt. Pénteken a szokásos fogadóóra, majd csíkszeredai papokkal egy rövid beszélgetés, aztán meg este Tusnádon a csíki pedagógusokkal beszélgettünk arról, hogy milyen gondokkal küzködnek, illetve hogyan látják az RMDSz-t.
Rengeteg szakmai felvetés, viszonylag kevés politikai, bár nem kímélték az RMDSz-t, józan kritikát bőven hallhattam.
A kommunikációnk gyatra: olyan ügyeket is felvetettek, amelyekről biztos votam, hogy ismert, elmondott, elmagyarázott döntések. Hát, nem.
A Pedagógus szövetséggel sem állnak sokkal jobban. Tankönyvkiadásról, román nyelv oktatásról például nagyon kevés információval rendelkeznek a pedagógusok, holott az elmúlt időszakban nemcsak tanácskozások votak e két témában, hanem némi változás is történt. Tankönyv ügyben csak az elmúlt évben sikerült költségvetésből támogatni a könyvek megírását és megjelentetését. A magyartankönyvek mindig több pénzbe kerülnek, mert az alacsony példányszám miatt az előállítási költségek is nagyobbak.
Szombaton az Iskola Alapítvány alapításának tizedik évfordulóját ünnepeltük (alapítók, volt és jelenlegi kurátorok és munkatársak, partnereink és barátaink).
Szociális ösztöndíj programjainkban több ezer diák vett részt, a tanári lakás programunk befejezését közel hatvan fiatal oktató várja. Sajnos, csak huszonegy lakás fog a fiatal oktatók rendelkezésére állni.
Az oktatási-nevelési támogatás lebonyolítóiként ebben az esztendőben is közel szárharminc ezer jogosultnak juttatjuk el az ösztöndíjat. Holnap, kedden, az utolsó postai utalás is megtörténik, tehát a decemberi ünnepekig a jogosult gyerekek, családok megkapják a pénzt. A rengeteg utazást, egyeztetést, a sokszor nehéz döntéseket, a rengeteg megbeszélést egy-egy ilyen este el is feledteti.
És a kurátorok mellett a munaktársaknak is köszönet jár, dícséret, biztatás. Jó ez a csapat!
(A tízéves beszámoló az alapítvány honlapján is olvasható lesz néhány nap múlva: www.iskolaalapitvany.ro)
Apropó utazás: szombaton reggel egy kicsit késve indultam Karcfalváról, ezért kegyetlenül hajtottam Kolozsvár felé, mert kettőre kuratóriumi ülést hívtam össze és utálok elkésni. Nyárádtő után a hatalmas ködben százhússzal berontottam egy kanyarba, ahol egy rendőr állt az út közepén, éppen irányította a forgalmat, mert egy meghibásodott kamion miatt csak egy irányban lehetett közlekedni. Fékeztem, de a rendőr is rájött, hogy nem fogok tudni megállni, és hihetetlen sebességgel ugrott be az árokba. Az autó pontosan azon a helyen állt meg, ahonnan a rendőr elugrott. Ritkán szoktam megijedni, de akkor éreztem, hogy ez nem semmi. Egy kicsit kiabált a rendőr, én gesztikulálva elnézést kértem, de nem lett folytatása, még az irataimat sem kérte el, mert közben kénytelen volt a szembejövőket is irányítani.
Alig néhány száz méterrel odébb egy hatalmas táblára írva megköszönték, hogy óvatosan vezettem.
Most az egyszer nem az én érdemem volt, hogy ezt megúsztam.

Az ilyen felelotlen embernek nem artana ha belement volna a kamionba. Es ha egy csalad jott volna szembe,egy rossz daciaval, valoszinu te maradsz meg, mert jo az autod,de nem erdemelned meg.
Hozzászólt: Jancsi , 2006. november 28.
Abban igazad van, hogy jobban oda kell figyelnem. Azt hiszem ezt most már megtanultam. Hála Istennek, nem jött szembe sem dacia, sem én nem mentem bele semmibe.
Azt azért halkan megjegyzem, hogy én senkinek a halálát nem szoktam kívánni.
Hozzászólt: KáHá , 2006. november 28.
Sokszor elcsodálkoztam az RMDSZ-es blogokon alkalmatlankodva, hogy mennyi gyűlölet van bennünk. A Jancsi hozzászólása eddig a rekorder ebben.
Hozzászólt: Spectator , 2006. november 28.
Kedves Kelemen Hunor!
Mi a véleményed a Hantzék esetéről?
Úgy gondolom, hogy az RMDSZ a háttérben azért csak lobbizik értük. Tévedek?
Hozzászólt: Spectator , 2006. november 28.
“Mi a véleményed a Hantzék esetéről?
Úgy gondolom, hogy az RMDSZ a háttérben azért csak lobbizik értük. Tévedek?”
Igen , tisztelt uram , sajnos téved.Eddig se mozditották a kisujukat sem és ezután se fogják.
Tudja az a hasonlat jut eszembe amikor Varsoban kitört a felkelés és hetekig vivtak élethalál harcot a Wermacht és az SS csapatai a kétségbeesett lengyelekkel , zsidokkal mikőzben Stalin csapataival pár kilométerre csak a várostol,végignézte az egészet majd miután kivéreztek a szerencsétlen védők akkor lerohanta a kifáradt németeket. Remélem tulzok de nem tudok a hasonlattol szabadulni.Tény hogy ha valami nem az ők őtlete vagy nem értenek egyet vele ,legyen az bármi, azt soha semmiféleképpen nem fogják támogatni.Vagy velük vagy, vagy nem vagy sehol, ez az üzenet.
Ha akar konkrét példát a napokban irtam egy pár sort a Marko Attila blogjában a marosvásárhelyi általános iskola sztoryrol, a kétnyelvűség témában. Még valami : Miért kellet ezt a témát Önnek feltenni , miért nem szitkozodott hirtelen valaki egyet mondjuk magánűgyben vagy netalán félhivatalosan. A falka nem tesz semmit amig a vezérkan nem ugat .Ha az ugat akkor látunk majd csak előadást.Sajtó , tv , nyilatkozat stb ,mindenki méltatni fogja a nap hősét csak a Hantzék nem lesznek benne. Ha tévedek -bár tévednék Uram-a napokban eldől. Tisztelettel Ny.K.
Hozzászólt: Karesz , 2006. november 28.
Szombat este a pedagogusokat hallgatva – pontosabban turelmesen varva azt, hogy melyikuk fog elsore megszolalni – ugy ereztem, hogy felnek. Felnek egyaltalan megszolalni es velemenyt mondani barmirol is.Felnek kozonseg elott beszelni, pedig hat nap mint nap ezt csinaljak. Ott ulve kozottuk es kivulallokent hallgatva az eloadast ugy ereztem, hogy ez valojaban nem roluk szol. Nem voltak aktiv resztvevoi az eloadasnak, nem tudtak belekapcsolodni, nem tudtak atvenni a szot. Nem volt igazabol egy onallo hozzaszolas a reszukrol, ugy kellett harapofogoval kirangatni mindenkibol egy aktualis problemat, ami sokak szamara a papirmunkan kivul mast nem nagyon jelentett. Nem hiszem, hogy ez lenne a legnagyobb gond, ami a tanugyet illeti. Vagy lehetseges, hogy nem hisznek a Ti munkatokban es azert zarkoznak el ennyire? Vagy tul sok csalodas eri oket nap mint nap? Szerintem sokan nem is tudtak a jelenlevok kozul, hogy esetleg az RMDSZ is eljarhot az erdekukben es valtozasokat hozhat. Talan erre jo volt a tusnadi rendezveny.
Ami a vezetest illeti, inkabb a par perc keses, mint egy baleset, ahol talan masok elte is veszelybe kerulhet. Kulonben en is ugyanezt csinalom, hajtok ha sietek es mindig fogadkozom, hogy kovetkezoben maskent lesz.
Hozzászólt: bb , 2006. november 28.
Igen Spectator Uram,
igen .. túlon túl sok gyűlölet van bennünk a bloggon .. igen nem bennem, vagy benned, vagy bennük, hanem bennünk … így többes számban és ebben Spectator Uram is benne van … és sokak szerint esetleg én is anélkül hogy erről tudomásom lenne esetleg … ezért lenne jó a krikai hangvétel mellett az értelmezési lehetőségekre is odafigyelni , hogy jól értsük amit írunk vagy amit írnak a hozzászólók
… én nem ismerem Jancsit.. de … azt én olvasatomban itt Jancsi közvetlenül nem a Hunor személyes halálát kívánta, hanem a hangsúly itt szerintem elsősorban a veszélynek kitett ártalmatlan szembe jövő rossz dácsiás családon van a hozzászólásában … és amennyiben itt Hunor szóba jöhet csak kimondottan felelőtlen autóvezetőként jöhet szóba , akinek a balesetben kitett veszélyessége itt a családi rossz autóval van összehasonlítva … és elakarja gondolkoztatni … meg akarja döbbenteni .. azt aki rohan hogy eleget tegyen a nagy ködben..
… egyértelmű hogy Jancsi szövegében nem volt egy fikarcnyi sajnálat sem Hunor iránt, inkább a felháborodás hogy milyen veszélynek tett volna ki egy családot aki épp egy rossz dácsiával hajtott volna arra … de ez még nem személyes gyűlölet a Hunor személy ellen, inkább a helyzet elleni felháborodás amit okozott vagy amibe kerülhetett volna Hunor … vagyis keményen fogalmaz azért hogy többet ne forduljon elő a felelőtlen hajtás ( és persze ezt értelmezésem szerint nem úgy írja mint aki azt mondja hogy hazudott hogy ezentúl aztán hitelt érdemeljen..
… a kritikai hangvétel – amit Ön szeretne megszólaltatni Kedves Spectator többé-kevésbé logikusan érvelő észrevételeivel a hozzászólásai rendjén – ugyanis érzelem-mentes műfaj, nem a személyre hanem az írásra vonatkozik .. és az érzemek “kiolvasása a szövegből ” az megint egészen más dolog … Ön viszont erről elfeldkezik…talán gondolkozzon el ezeken a dolgokon is ..
további kritiának kitéve szövegeim maradok
tisztelettel személye iránt
Metoikosz
U.I.
Hunor! Vezess óvatosaban és gondolj a gyenge dácsiás családokra is akikért te is dolgozol és akiken sokat segítessz!
Hozzászólt: Metoikosz , 2006. november 28.
Karesz,
hozzászólásod nem értem… van ugyan némi elképzelésem arról, hogy miről is írsz… ha jól értettem: az RMDSZ számára a legfontosabb az hogy politikai tőkét kovácsoljon a Hantz-esetből és így minden más lényegtelen és ami a leglényegesebb a lenne – ahogy ezt sugallod – az mellékes és ez Hantz megsegítése. Ez a lényege annak amit írtál ?
De kedves NY.K. itt nem egy politikai szervezethez írtál úgy általában, hanem egy őszinte hibáit is felvállaló képviselőhöz, aki e blog szerzője ez pedig Hunor. Amikor pedig áltlánosítassz akkor nem világos hogy mi a célod azzal amit írsz, márpedig az elmaarsztlásontúl van más üzeneted is , nemde ?
tisztelettel és nagyobb önbizalommal,
Metoikosz
Hozzászólt: Metoikosz , 2006. november 28.
T.C. Metoikosz
Elismerem zavart keltettem mert nem rendszereztem a gondolataimat igy nem csoda ha csak én értem igazán mit is irok.Elnézést kérek és megprobálom rendezni.
1.Nem hiszem hogy tenni fognak az RMDSZ es fiuk bármit is a Hantz érdekében.
2.Ha tenné akkor érdekből (oportunizmus)tenné de az nem a bátor tanárok felkarolásáért lenne ,tehát csak imázs manőver.
3.Tudom hova irtam és Kelemen Hunorral mint személlyel semmi bajom természetesen nincs.Szeretem is egy kicsit mert a fajtám és ez már valami.(Csak ne lenne az a virtus)
A politikus Kelemen Hunor az más mert rá szavaztam és pártjára bocsss szővetségére és időnként veszettül vagyok.Utoljára attol lettem ilyen mikor Hunor elmesélte a médianak hogy ma a román kőzvélemény nem alkalmas a kissebbségi tőrvény megszavazására és ezért elhalasszák addig amig a hangulat alkalmas lessz.
Na neeeee. Hogy lehet ilyet mondani?
Remélem most tisztább ,addig is
Maradok tisztelettel: Ny.K.
Hozzászólt: Karesz , 2006. november 28.
Spektator ,
nem vagyok magyar tanár én sem … tudom ez még nem mentség arra hogy figyelmetlenül írogatok én is “soxor” , betüket kihagyva, két “b” helyett egyet írva, vagy az “l” esetében ugyanígy, hosszú vagy rövid ékezetekre oda nem figyelve stb… méltó vagyok a kemény krikájára … “igyexem” odafigyelni máskor jobban …
Karesz,
köszönöm így már érthetőbb … tetszett ahogy kifejtetted a kritikád és az állásfoglalásod!
tisztelettel
Metoikosz
Hozzászólt: Metoikosz , 2006. november 29.